Holtan találtak rá egy idős asszonyra a kiérkező mentők, miután bejelentés érkezett hozzájuk. A nő meggyilkolásával a férjét vádolják, aki az első meghallgatáson a saját, személyes adatain kívül semmit sem erősített meg.

Egy 92 éves férfit azzal vádolnak, hogy megölte a 87 éves feleségét. Az eset még április 19-én történt a brit Devon megyében. Az exeteri Laurence Billam-ot vádolják Shirley Billam meggyilkolásával. Az ügy tárgyalására április 29-én pénteken került sor.
A devoni valamint a cornwalli rendőrség korábban közölte, hogy április 19-én a mentőszolgálatot egy Millbrook Lane-i címhez riasztották helyi idő szerin 12:40-kor. A helyszínen már csak az idős asszony holttestét találták. A rendőrség szóvivője közölte, hogy a családos speciálisan képzett szakemberek segítik a nehéz időszakban.
A tárgyalást lebonyolító bíró videókapcsolaton keresztül vett részt az ülésen, október 12-re tűzte ki a tárgyalás időpontját. A bíró kifejezte részvétét a gyászoló család felé:
A bíróság őszinte részvétét fejezi ki a családnak, a barátoknak és mindazoknak, akiket ez a tragédia érint.
A bíró hozzátette, hogy a beismerő vallomással és tárgyalás előkészítésével kapcsolatos meghallgatásra május 28-án kerül sor. „Kijelölöm a beismerő vallomás és az előkészítés időpontját május 28-ra, valamint egy előzetes tárgyalási dátumot október 12-re” – mondta a bíró.
Nem nyújtottak be óvadék iránti kérelmet a meghallgatáson, Billam pedig személyesen vett részt azután, hogy kedden videókapcsolaton keresztül jelent meg az Exeteri Bíróságon, ahol a személyes adatait erősítette csak meg. - áll a Mirror cikkében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.