Nagy Zsuzsa szerető feleség, hűséges társ, igaz barát, tiszteletbeli polgár és három gyermek odaadó édesanyja. Azonban élete tavaly áprilisban egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott. Ekkor ugyanis agresszív agydaganatot diagnosztizáltak nála. A súlyos hír nemcsak őt, hanem három gyermekét és szeretteit is mélyen megrendítette. Zsuzsa azonban hatalmas erővel és kitartással küzd a gyógyulásért.

Zsuzsa rendszeresen Szombathelyre jár kezelésekre és kontrollvizsgálatokra, ahol lánya és veje élnek. Ők minden alkalommal szeretettel fogadják, támogatják és mindenben segítik a nehéz időszakon áthaladó asszonyt. A család minden reménye és legfőbb célja most az, hogy lehetőség nyíljon a németországi immunterápiára, amely új esélyt jelenthet számára a felépüléshez és ahhoz, hogy még sokáig szerettei körében lehessen.
Zsuzsa veje, Dániel elmondása szerint a szombathelyi kezelések hatására a daganat növekedése egyelőre megállt, ami apró, mégis rendkívül fontos győzelem a család számára. Zsuzsa beszéde az afázia miatt továbbra is nehézkes, ugyanakkor állapotában ezen a téren is tapasztalható némi javulás, ami újabb reményt ad a család számára a folytatáshoz.
Azt látjuk, hogy a kezelés használ, mert legalább nem nő tovább a daganat. Ez már önmagában is jó hír, de tudjuk, hogy ez még nem elég. A küzdelmünk tovább folytatódik
– szögezte le lapunknak Dániel, Zsuzsa veje.
További fejlemény, hogy január óta több MR-vizsgálat is készült, és az eredmények komoly kérdéseket vetnek fel. Az orvosok szerint „mintha lenne más is Zsuzsanna szervezetében" ezért további kivizsgálások zajlanak. Két epilepsziás rohama is volt, amely komoly aggodalmat okozott számunkra
- tette hozzá Dániel.
Zsuzsa kéthetente kontrollra jár, a figyelem állandó és a küzdelem folyamatos. A nő az életéért és három gyermekéért harcol. A 25 éves Csenge - már felnőttként - támasza az édesanyjának, míg a 11 éves Abigél és a 9 éves Dalma gyermeki szeretete ad erőt a legnehezebb pillanatokban is. Párja, Richárd végig mellette áll, a család összetartása pedig szinte emberfeletti erőt ad Zsuzsának.
Az orvosok szerint az igazi esélyt egy Németországban elérhető immunterápia jelentheti. Ez a korszerű kezelés akár évekkel is meghosszabbíthatja az életét. Egyetlen akadály áll az útban: az anyagiak. A kezelés ugyanis drága.
Az első nagy mérföldkő az immunterápia előkészítése volt, amire gyűjtést szerveztünk, és nagyon sokan mellénk álltak. Ennek köszönhetően a felkészítési időszak lezárult. Jelenleg a második költségrészre lenne szükség, hogy Zsuzsa kiutazhasson az immunterápiára és most az a legnagyobb reményünk, hogy ez a kezelés segíteni fog rajta
- mondta Dániel bizakodva.
Zsuzsa mindenki számára nagyon fontos, és tényleg mindent megteszünk érte. Most már abban bízunk, hogy a német kezelés meghozza azt az áttörést, amire szükség van, bízunk benne, hogy az összeg összegyűlik
- tette hozzá.
És miközben a vizsgálatok, kezelések és aggodalmak töltik ki a mindennapokat, Zsuzsa még mindig képes álmodni. Közösségi oldalán hőlégballonokról posztol – a szabadságról, a felemelkedésről.
Talán most még távolinak tűnik ez az álom. De minden egyes nappal, minden egyes összefogással közelebb kerülhet hozzá.
Tudjuk, hogy nem sok időt jósolnak ezzel a betegséggel, de vannak kivételek. Mi ebbe kapaszkodunk. Csak előre, pozitívan! Együtt minden lehetséges. Az ember nem tudja, mit hoz a holnap, de azt megtanultuk, hogy csak előre lehet menni. Mérhetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki mellettünk áll
-mondta el lapunknak a súlyos agydaganattal küzdő Zsuzsa.
Itt tudod támogatni Zsuzsát és családját!
Érdekel hasonló sikeres gyűjtés? Nézd meg videón!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.