Jós: fekete karácsony lesz

jós
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 19. 16:00
Volt, aki a szerencséjével szeretett volna tisztában lenni, más párkapcsolati tanácsra vágyott, de olyan is akadt, aki munkahely miatt telefonált. A Bors a fehér karácsony felől érdeklődött a jósnônél.

Piroska új munkahelyben reménykedik

A kártya szerint önnek most is folyamatosan van munkája, de még idén ősszel érkezik egy férfiú, aki egy biztosabb álláslehetőséget kínál, mely télre meghozza az anyagi bizton ságot.

Mátyást az érdekelte, hogy áll Fortunánál

Nézze, lottóötöst nem mutat a cigánykártyám, ugyanakkor a lapokból azt olvasom ki, hogy az ön által elképzelt ingatlanterv valóra válhat. A mélyponton lévő párkapcsolatához viszont nem szerencse kell, hanem nyitottság. Tárja ki a szemét, a szívét és a száját! Ha valakinél megdobban a szíve, ne tétovázzon, szólítsa meg!

Judit arra kereste a választ, gondol-e még rá a régi párja

Igen, eszébe jut még ön, s megtartotta a szerelmük szép emlékét. Ugyanakkor a közös múlt mellé negatív hatás is társul sajnos. Egykori kedvese egyébként azóta megállapodott, családot is alapított, az egykori kapcsolat felmelegítésének értelme és jövője sem lenne.

A Bors arra volt kíváncsi, fehér karácsonyra készülhetünk-e

Idén nem lesz szükség a hólapátra. Sajnos a karácsony és a Mikulás sem hoz hótakarót, de még a szilveszter sem lesz fehér. Egészen enyhe tél várható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.