Zarándokhely lett a titkok üzlete Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 19. 11:00
Csodákat ígér a bűvészek körében fogalomnak számító Figaro üzlet. A fél évszázada létező, és az alapító idei halála után tegnap újranyílt boltot most az unoka viszi tovább.
Balajti Péter

Apró pinceüzletbe vezetnek a lépcsők a Bartók Béla úton. A háromgenerációs bűvészboltot Szabó István vezeti, akinek az édesapja is a nagypapa, idősebb Szabó István által 1969-ben nyitott üzletben dolgozott.

Az idejárók szerint a helynek lelke van, itt olykor tíz bűvész is egymást lelkesítve trükközik, gyakorol, mutatványt fejleszt. – Profi és amatőr bűvészek százai látogattak, s látogatnak ma is ide.

Vannak, akik vidékről vagy külföldről érkeznek, de előszeretettel ugrik be hozzánk Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok és David Merlini is – meséli István, miközben a falakon sorakozó régi képeket nézi. – Nagypapám fodrászmesterként dolgozott, s egyik vendégétől, Herczegh Jánostól tanult bűvészkedni. Innen ered a Figaro név és a bolt gondolata is.

Annak idején a kellékeket a bűvészek maguk készítették. Rájuk, illetve a lelkes amatőrökre gondolva nyitotta meg üzletét a nagypapa, aki fiával készítette a kellékeket odahaza, illetve hazai iparosokkal gyártatott le sok, házilag kivitelezhetetlen eszközt.

– Nagypapa, aki negyvenhárom éven át állt a pult mögött, még idén tavasszal is bűvészpálcákat készített. Három évvel apu halála után, 87 évesen hagyott itt minket a nyáron. Egyik utolsó kívánsága volt, hogy ne hagyjam veszni az üzletet – emlékszik vissza a fiatalember.

– Ez nem üzleti vállalkozás, sokkal inkább érzelmi okok vezérelnek. Legalább 200-300 kellékből áll a kínálatunk, a legolcsóbbak 500 forintért kaphatók, a legdrágább, fából készültek 80 ezer forintot kóstálnak – mondja István. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.