Az egész várost rettegésben tartotta egy fiatal őrült. A baon.hu információi szerint Baján már nyár közepe óta egyre-másra történtek a különös bűnesetek: hol betörések, lopások, míg máskor rejtélyes gyújtogatások dúlták fel a város békéjét. A rendőrök gőzerővel nyomoztak a lehetséges tettes után, és csakhamar gyanús lett nekik egy fiatal, 26 éves helybéli férfi.
A zsaruk házkutatást is tartottak a fiatalnál, és kiderült, szimatuk nem csalt: a gyanús szerszámokat megtalálták a lakásán. Azonban akkor döbbentek meg csak igazán, amikor rájöttek, miért is tudta a fiatal oly sokáig titkolni tevékenységét. Kiderült ugyanis, hogy a férfi a legjobb álcát választotta, és egész egyszerűen rendőrnek adta ki magát.
A portál úgy tudja, a férfi hétköznaponként szomszédai előtt rendszeresen rendőr egyenruhát viselt, névre szóló kitűzőt készített, ezért - bár jelvénye és igazolványa nem volt -, a legtöbben úgy tudták: valódi zsaruval van dolguk. A leghátborzongatóbb dolog az egészben mégis az volt, hogy kiderült: az önmagát rendőrnek eladó férfi nemcsak elkövette a rengeteg bűncselekményt, hanem több alkalommal maga jelentette be azokat a valódi zsaruknak.
A fiatalt beismerő vallomást is tett. Azt egyelőre nem tudni, elmeállapota vagy a haszonszerzés motiválta-e a bűnesetek elkövetésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.