Christine Lote nem gondolta volna, hogy a jobb sarkában érzett fájdalom súlyos kórt jelezhet, pedig sajnos így volt. A 42 éves bristoli anyát kondroszarkómával, egy rendkívül ritka csontrákkal diagnosztizálták, ami miatt várhatóan sajnos nem éri meg azt sem, hogy lányai befejezzék az általános iskolát, az orvosok ugyanis maximum öt évet adtak neki. Azóta pedig célja, hogy a lehető legtöbbet kihozza hátralévő idejéből.

Christine két kislánya még nagyon kicsi: Sophie négy, Chloe hároméves.
Összetörtem. Az első gondolatom az volt, hogy a lányaim nem fognak emlékezni rám
- emlékezett vissza Christine, aki először 2021-ben érzett fájdalmat a jobb sarkában, amit az orvosok kezdetben íngyulladásnak véltek. Masszázzsal és tornával kezelték, de a fájdalom nem múlt el, ezért MRI-vizsgálatra küldték, amely kimutatta, hogy egy elváltozás van a bokájában, feltehetően daganat.
Korábban, 2018-ban már átestem egy mellrákon, de azt mondták, a kettő nem függ össze. Amikor meghallod, hogy rákod van, az elméd azonnal pörögni kezd arról, mi lehet a várható élettartam, kihullik-e a hajam, kell-e kemoterápia
- részletezte az anya, akinek a rákja nem reagált egyetlen kezelésre sem, így 2022 elején daganat eltávolító műtéten eset át. Megpróbáltatásai itt sem értek véget, Chloe 2023-as születése után térd alatt amputálták a lábát.
Akkor volt egy négyhónapos babám és egy majdnem kétéves kisgyermekem. Az járt a fejemben, hogyan leszek olyan anya, amilyenre szükségük van, úgy, hogy csak egy lábam van. De tudtam, ha ez az ára annak, hogy láthassam felnőni a gyerekeimet és megszabaduljak a ráktól, akkor nincs választásom
- emlékezett vissza Christine, akit az operáció sem mentett meg. 2024 áprilisában az orvosok a bal tüdejében is észrevettek egy elváltozást. A diagnózis immáron negyedik stádiumú, áttétes, gyógyíthatatlan rák. Ekkor azt mondták neki, hogy maximum öt éve van hátra.
Bármennyire is próbálom nem hagyni, hogy ez az öt év meghatározzon, mindig ott van a fejemben. Néha, különösen születésnapok és mérföldkövek idején, felerősödik, és azon gondolkodom, hogy ez már megint egy évvel kevesebb
- idézte őt a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.