Borzasztóan bátor volt, amint meghallotta a betörőt

bátorság
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 20. 18:30
A 12 éves kislány, Kendra St Clair hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúságot, amikor betörtek hozzájuk Oklahomában. Egyedül volt otthon, amikor meghallotta, hogy valaki feszegeti a bejárati ajtó zárját.
Bors

Kendra St Clair nem ijedt meg, amikor meghallotta, hogy valaki be akar törni otthonukba, hanem gyorsan elrejtőzött egy pisztollyal az egyik beépített szekrényben és lesben várt - írta a Daily Mail.

A kislány úgy gondolta addig lesz a szekrényben, ameddig a betörő el nem megy és, amikor nem hallott semmi hangot résnyire kinyitott a szekrény ajtaját, de eghallotta amint felkapcsolja valaki a szomszédos fürdőben a villanyt, ezért visszabújt a szekrénybe és elsütötte el a fegyvert.

„Azt hittem a golyó átmegy az ajtón, majd keresztülhatol a falon, majd a férfin” - mesélte a kislány, akinek még arra is volt gondja, hogy értesítse a mobilján a rendőrséget és az anyukáját.

"Nagyon örülök, hogy a lányom megúszta és ilyen ügyes volt nem valószínű, hogy én képes lettem volna ilyesmire, ha rólam van szó" - árulta el a kislány anyja.

A rendőrség később letartóztatta a betörőt, akit egyébként el is talált a lövés és kórházba szállítottak. Kendra St Clair tehát jól számította ki a támadást és bebizonyította, egyedül is képes vigyázni magára.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.