200 ezerét vett pizzát Sarkozy

étel
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 19. 22:00
Nem sajnálja a pénzt Nicolas Sarkozy, ha a gyomráról van szó. Nemrég New Yorkban járt, ahol egy felkapott olasz étteremben vásárolt magának ételt. A végösszeg tiszteletet parancsoló: 1100 dollárt, vagyis 232 ezer forintot költött.
Bors

Kipihente magát Nicolas Sarkozy. A volt francia elnök az elbukott májusi választások óta több hónapot töltött nyaralással és ejtőzéssel, ám néhány hete ismét munkába állt. Egyelőre azonban nem a hatalma visszaszerzésén dolgozik, hanem konferenciákra jár szónokolni.

Legutóbb New Yorkba utazott, ahová felesége, Carla Bruni is elkísérte. A páros és hét barátjuk a konferencia után az előkelő manhattani pizzériába, az Amaranthba indult vacsorázni.

A beszámolók szerint a társaság nagyon jól érezte magát, szinte végigették a menüt. Sarko és Bruni között mindössze a borválasztásnál volt egy kis nézeteltérés, ugyanis míg az elnök ragaszkodott a francia borokhoz, addig modell felesége az olasz nedűket részesítette előnyben. Igazán azonban akkor kerekedett el a pincérek szeme, amikor távozáskor még elvitelre is rendelt a társaság.

A New York Post szerint négy pizzát és több tésztafélét készíttettek, hogy azt majd Párizsba visszarepülve, a magángépükön fogyasszák el. A szakácsnak külön oda kellett figyelnie, hogy Bruni kérésére ropogósra süssék a tésztát és jó sajtos legyen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.