Több céget is vizsgálnak a húshamisítás miatt

hús
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 20. 10:00
Két megyében vizsgálodnak a szakemberek. Az előállítóként feltüntetett vágóhídon és az exportot bonyolító hűtőházban is.
Bors

Két megyét és több céget is érinthet a Svédországban kirobbant magyar húsbotrány – tudta meg a Bors. Mint arról lapunk beszámolt: egy svéd partner arra panaszkodott, hogy egy ercsi telephelyű cég színezett sertéshúst adott el nekik marhahúsként.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága lapunkkal közölte: több magyar cégnél volt indokolt vizsgálat lefolytatása, amely két megyét is érint. Az előállítóként feltüntetett vágóhídon és az exportot bonyolító hűtőházban tartottak, illetve tartanak ellenőrzést a hatóság szakemberei.

A vizsgálat elsősorban a kérdéses tétel nyomonkövethetőségére irányul, tehát arra, hogy honnan, mikor, milyen dokumentációval érkezett, és hová, mikor szállították ki. A kifogásolt termékből az exportőr telephelyén egy karton, azaz 12 kilogramm volt fellelhető, melyet a hatóság zárolt.

A tételből mintavétel történt, melynek laboratóriumi vizsgálata folyamatban van. A vizsgálat jelenlegi állása szerint nincs tudomása a hatóságnak arról, hogy a kérdéses termékből értékesítés történt volna Magyarországon belül.
                     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.