Paula Hamilton éveken át dolgozott modellként, mégsem sajnálja, hogy esztétikailag nem éppen néz ki most tökéletesen. Elülső fogait elvesztette, de az útra tévedt szarvasgidát és anyját szerencsésen kikerülte autójával Angliában.
Russel Bellew és felesége, Brandi Bellew azt hitték az ima erejével képesek meggyógyítani gyermekük vakbélgyulladását, de tévedtek. Austin Sprout azért halt meg, mert nem vitték kórházba.
Rabat városában bérelt autót a Pippa és Tara Darlington, akiket végül halálra gázoltak. Életük nagy álma volt, hogy eljussanak Marrokóba, soha nem térnek vissza.
David Viens még 2009-ben végzett feleségével, de azóta sem találták meg az asszony hulláját. A férfi tárgyalását a napokban tartották, ahol elárulta, hogyan tüntette el a holttestet.
Ethel Maze több mint tíz órán keresztül utazott Floriádba, de csak a szállodában vette észre, hogy macskája is vele volt. A cica gazdája nem érti, hogy mehetett át a macska a reptéri biztonsági ellenőrzésen.
Egy 12 éves román kislány átaludt két évet az életéből. Cristiana Paraschivot két évvel ezelőtt hiperszomniával - alvástúlsúllyal - diagnosztizálták, képes volt akár öt napot is egyhuzamban átaludni.
Tüntetések és más feltűnő akciók után bűnvadásznak állt a Tomcat néven ismert Polgár Tamás. Ő és csapata a biciklitolvajoknak üzent hadat. A statisztikáikat még a rendőrök is megirigyelhetnék, pedig nem mindenhol fogadják őket szívesen.
Meztelen őrült randalírozott a kínai Hefeiben. A férfi boxeralsóban sétált ki az úttestre, majd teljesen levetkőzött. A forgalom fél óráig állt, eközben a férfi lenyalta húsz autó szélvédőjét.
Bohócnak és paprikajancsinak nevezte Torgyán Józsefet tegnap a fideszes Kósa Lajos. A volt kisgazda elnök este már az egyik televízióban vágott vissza. Előtte lapunknak beszélt.
Éhenhaláshoz sok, emberhez méltó élethez édeskevés. Talán így foglalható össze, mit ér a havi 143 ezer forintos nettó átlagkereset. S még örülhet, akinek legalább munkája van.
Nagyot fordult a világ dr. Lépold Józsefné írásszakértővel. A körmendi gyermekgyilkosság után még elismerő oklevelet és nyakláncot kapott Pintér belügyminisztertől, most viszont a rendőrség becsületsértés miatt feljelentette.
Már az egész Európai Unióban keresik az eltűnt szegedi lányt, Juhász Annát. Párját, Pétert egy német vonaton találták meg. A rendőrség állítja: arra nem volt lehetőségük, hogy megkérdezzék tőle, hol van a szerelme?
A 20 éves Richard Cimino betört egy házba Pennsylvaniában, majd menekülés közben kiugrott egy ablakon és kannibál támadásba kezdett az utcán. Az áldozatának sikerült elmenekülnie, ő értesítette a rendőrséget.
Azonnali hatállyal kirúgta tagjai közül Benny Ragner képviselőt a Dán Néppárt, mert a politikus verekedésbe keveredett, amely során beleharapott az egyik eladóba is egy pizzériában. Először tagadta a vádakat, de a biztonsági kamera rögzítette...
A 31 éves Carlos Romero többször is közösült 21 hónapos csacsijával. A rendőrség állatkínzás miatt letartóztatta Floridában. Később kiderült, a farmokon dolgozó férfi kamasz kora óta közösült lovakkal.
Meghalt az a férfi, aki vadászat során kapott lőtt sebet kedd este Püspökladány közelében - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Agyonlőttek két fegyvertelen rendőrnőt kedden az angliai Manchesterben. A rendőrség főparancsnoka, Sir Peter Fahy kedd esti sajtótájékoztatóján elmondta: a járőr betörésről szóló bejelentésre érkezett egy házhoz a nagyváros délkeleti...
Egy termetes és eléggé agresszív természetű macskát letartóztattak Svédországban, főként azért, mert azt hitték kóbor cicáról van szó, és ezért lopott idegen házakból élelmet magának.
Két éven át, többször is megerőszakolta szellemi fogyatékos kislányát egy kaposmérői édesapa. A lány teherbe esett és abortuszt kellett csináltatnia. A 33 éves férfit a rendőrség letartóztatta.
A 29 éves, Dyllan Naechert már régóta üldözte a tazewelli rendőrség, amikor a férfi barátnője nyomott egy like gombot a hatóságok Facebook oldalán így jutottak el a szexuális bűnözőhöz.
A mindössze 3 éves, James Damski kiskorától kezdve növesztette haját, és ollónak még a közelébe se ment, annyira szerette a hosszú hajat. A véleményén azonban hamar változtatott, amikor meghallott egy felhívást a televízióban West Sussexben.
Egy 19 tiszakécskei fiú, azt hazudta a rendőröknek hogy megtámadták és hasba szúrták. Később bevallotta: gyógyíthatatlan szerelmi bánatában öngyilkos akart lenni.
Csehországban két hete tombol az a mérgezési hullám, amely eddig 20 ember életét követelte. Az Egészségügyi Minisztérium ma közzétette azoknak az italoknak a címkéjét, amelyek metilalkohollal fertőzöttek. A cseh gazdaság is megérzi...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.