Aktuális

Sokkoló dolog miatt zuhant a mélybe a beteg fiú

Bors

Létrehozva: 2014.09.16.

Egy Asperger-szindrómás fiút három ismeretlen vett üldözőbe Walesben, és feltett szándékuk volt, hogy megverik és kifosztják őt. Joshua Davies kétségbeesésében egy hídra menekült, onnan azonban egy rossz lépés miatt a mélybe zuhant.

Egy 18 éves fiú éppen egy barátjával sétálgatott Pontypriddben, amikor egy utcai banda tagjai követni kezdték őket. Az egyébként Asperger-szindrómában szenvedő Joshua Daviesnek folyamatosan beszólogattak, majd amikor egy kihaltabb szakaszhoz értek, a követőik megpróbálták őket elkapni és elagyabugyálni.

A párost ezután az utcagyerekek kövekkel kezdték dobálni, ami elől egy híd tetejére próbáltak elmenekülni. Joshuát azonban több kő is eltalálta, ami miatt végül elvesztette egyensúlyát és a mélybe zuhant.

– Az utolsó dolog amire emlékszem, hogy egy kő eltalált a vállamon, majd a lábamon, aztán megcsúsztam és leestem. Amikor magamhoz tértem, próbáltam mozgatni a lábaim, de nem ment. Nagyon megijedtem. Azóta ágyhoz vagyok kötve. – mesélte a Wales Online-nak Davies.

A diagnózis szerint a fiúnak több végtagtörés mellett négy helyen a gerince is eltört, emiatt megbénult, és a következő hat hónapot biztosan kórházban tölti. Davies édesanyja szerint a fiút az utóbbi években sokszor bántották betegsége miatt iskolatársai, és ezért nagyon visszahúzódó és zárkózott fiú lett belőle, akit mindig ki akartak közösíteni.

Öröm az ürömben, hogy néhány jóakaró máris adománygyűjtésbe kezdett és remélik, hogy Joshuának egy nap sikerül majd újra saját lábára állnia.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt