Tragédia: esküvői ruhájában temették el a menyasszonyt

Irak
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 16. 15:00
Nem mondhatta ki a boldogító igent az fiatal iraki nő, aki pár nappal esküvője előtt halt meg. A lány anyja még mindig sokkos állapotban van, hiszen ahelyett, hogy férjhez adta volna gyerekét, el kellett temetnie őt.
Bors

Megrázó történet járta be az iraki sajtót. A 24 éves Raghda Yaqub esküvője előtt nem sokkal bombatámadás áldozata lett, így gyönyörű ruháját csak a koporsóban viselhette – írja az Emirates 24/7. Édesanyja elmondása szerint Raghda nagyon izgatott volt az esküvő miatt, ezért döntöttek úgy, hogy a hófehér dresszben temetik el.

A fiatal nő pár nappal a lagzi előtt elvitte 10 éves unokahúgát egy bagdadi bevásárlóközpontba, hogy édességeket vegyenek az esküvőre. A plázát azonban bombatámadás érte, mivel az épületben nem volt vészkijárat, a kislány és a fiatal nő a helyszínen megfulladtak.

– Ahelyett, hogy férjhez adtam volna, el kellett temetnem az lányom! Nem hiszem el, ami történt. Múlt csütörtökön volt az eljegyzése egy héttel később pedig már eltemettük – mondta könnyek között múlt héten az áldozat édesanyja.

A rendőrség egyelőre nyomoz az elkövetők után, Raghda családja azonban a bevásárlóközpont üzemeltetőit hibáztatja a lány haláláért. Mint kiderült az épületben költséghatékonyság miatt nem volt vészkijárat és tűzoltó készülék sem.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.