Elképesztő: 4000 méterről ugrott a mélybe kutyájával a férfi

ejtőernyő
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 16. 14:30
Rászolgált a legbátrabb jelzőre a San Franciscóban élő tacskó kutya, Riley. Az eb adrenalinfüggő gazdája oldalán hajtott végre egy ejtőernyős ugrást majdnem négy kilométeres magasságból.
Bors

Először meglehetős rémület ült ki Riley, a négyéves tacskó arcára. Gazdája, Nathan Batiste ugyanis egy repülő belsejében felvitte magával a levegőbe, majd a kutyával együtt 4000 méteres magasságból hajtott végre egy ejtőernyős ugrást. A közös élményről az adrenalinőrült férfi mesélt a Mercury Newsnak, aki szerint ölebe még jobban élvezte a merész vállalkozást, mint ő maga.

– Amikor a repülőben ültünk, Riley folyamatosan figyelte az eget, kicsit talán bizalmatlan volt, ezért folyamatosan simogatni kellett. Aztán amikor megérkeztünk a földre, hihetetlen boldogság ült ki az arcára, de a lebegés közben is teljesen felszabadultan viselkedett. Csodálatos élmény volt együtt ugrani vele, soha nem fogom elfelejteni – idézi az ügynökség a gazdi szavait.

Batiste és felesége 2009-ben fogadta örökbe Riley-t, aki azóta a kedvencük lett. Az eb ellentétben a másik kutyájukkal, Kikivel imádja az extrém dolgokat, ezért remélik, hogy még jó párszor csatlakozik hozzájuk egy-egy nagy ugrásra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.