„Enyém lett a gyerek” – Köllő Babett megszólalt a házasságáról: így élnek együtt a férjével

Köllő Babett neve mára összefonódott a csillogással és a határozott fellépéssel, de a magánéletét mindig próbálta egyfajta egészséges egyensúlyban tartani. Exkluzív interjúnkban most bepillantást engedett a mindennapjaikba, és lerántotta a leplet arról a bizonyos „nadrághordásról”, ami sokak szerint alapfeltétele a dinamikus személyiségének.

Vajon ki hordja a nadrágot otthon Köllő Babettéknél?

A színésznő őszintén és humorral reagált a felvetésre, miszerint ő irányítaná otthon a szálakat. Mint mondja, férje, Szabó András, rendkívül okos stratéga, aki pontosan tudja, hogyan kezelje virális természetű feleségét. 

 – nevetve kezdte mesélni lapunknak Babett. Hozzátette, hogy ez a klasszikus felállás náluk inkább egyfajta jól működő színjáték: 

Leosztott területek: „Enyém lett a gyerek”

Hogy elkerüljék a hétköznapi darálót és a folyamatos adminisztratív egyeztetéseket, a házaspár tudatosan felosztotta egymás között az életüket. Babett szerint erre azért volt szükség, mert a napi teendők „teljes őrületet” képesek okozni. 

– avatott be kapcsolatuk részleteibe. Ez a rendszer segít abban is, hogy az estéik ne csak a teendők kipipálásáról szóljanak. Rájöttek ugyanis, hogy ha mindenki elkezdi sorolni a napi elintéznivalókat, elmegy az idő a valódi egymásra figyeléstől. „Megfogadtuk, hogy mindenki csak akkor szól, ha gáz van, vagy ha valami eldöntendő kérdés van. Ne csak a checklistet pörgessük végig.”

Nevelés, amit a gyerek szeme ír felül

Babett nevelési elvei is sokat változtak az évek alatt. Bár eredetileg azt hitte, követni fogja édesanyja szigorú módszereit, Milla születése mindent átírt. 

– vallotta be. Rájött, hogy Millát nem lehet parancsszóval irányítani, mert akkor csak megmakacsolja magát. „Szerintem minden gyerek más lelkület. Vele nem lehet azt, hogy márpedig megmondtam, hogy az lesz. De ha leülteted, megsimogatod, és azt mondod, hogy »figyelj cicuka, mi lenne ha?«, úgy működik.” 

Babett szerint a legfontosabb, hogy a szülő alkalmazkodjon a gyerek fejlődő személyiségéhez, és a „cseklisták” helyett a lelkével foglalkozzon.