Botrány tört ki egy ízléstelen felső miatt

egyetem
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 16. 17:15
Ízléstelen, botrányos, sőt kegyeletsértő felsőt dobott a piacra egy amerikai divatcég.
Bors

Az Urban Outfitters 129 dollárért (31 ezer forintért) kínált egy olyan hosszúujjú, Kent State University-s (Kenti Állami Egyetem) pólót, amin piros foltok vannak. Úgy hatnak, mint a vérnyomok.

Márpedig az Ohio államban lévő Kent egyetemén 1970-ben négy hallgató életét vesztette: lelőtték őket. Ugyanis a diákok az amerikai csapatok kambodzsai bevonulása ellen tüntettek, a kirendelt nemzeti gárda pedig hirtelen tüzet nyitott a demonstrálókra. 13 másodperc alatt mintegy 70 lövés dördült el. A négy halálos áldozat közül kettő nem is tüntetett, úton volt épp az előadására. A mai napig senkit sem vontak felelősségre az ügyben.

A felső miatt óriási felzúdulás lett az interneten, rengetegen elküldték a forgalmazót melegebb éghajlatra. Sőt, a márka bojkottjára is felszólítottak. Még azt a kérdést is feltette valaki, hogy vajon mikor dobják piacra a hamuval bekoszolt 9/11 retrófüggönyöket. A cég gyorsan le is vette az online áruháza kínálatából a retró stílusú ruhadarabot, és elnézést kért. Azt írta: nem volt szándékukban utalni a tragikus eseményekre, a piros foltok csupán dizájnelemek.

Érdekesség: idén év elején már visszahívtak a forgalomból két pólót az Urban Outfittersnél, az egyiken a „Depresszió”, a másikon az „Egyél kevesebbet” szöveg volt olvasható angolul. Nemrégiben pedig a Zarának kellett kivonnia az árukínálatából egy csíkos felsőt, aminek a mellén sárga csillag volt. A gyártó szerint a western-stílust és a sheriff-csillagot akarta stilizálni, de sokkal inkább emlékeztetett a ruha a zsidók haláltáborbeli viseletére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.