A sávok között cikázott, majd hirtelen megállt és tolatni kezdett egy részeg autós kedden az M1-es autópályán Börcs térségében. Több járművezető is megállt és győzködni kezdték, hogy szálljon ki a kocsiból. Az ittas sofőr végül...
Egy ismeretlen férfi azzal a problémával fordult a minap az aucklandi városi kórház ápolóihoz, hogy valami „benne ragadt”. A sokat látott orvosok is meglepődtek, amikor rápillantottak a beteg röntgenfelvételére, és látták, hogy nem...
Egy zürichi általános iskolai tanár öt perc alatt keresi meg budapesti kollégája órabérét. A svájci UBS Bank a világ 58 országának 72 városában elérhető átlagkereseteket vetette össze. A budapesti bérek még Közép-Európában is kevésnek tűnnek.
Három vőlegényt fogyasztott el a huszonkilenc éves essexi Kerry De’ath, mire rájött, miért nem tudja kimondani egyetlen férfinak sem a boldogító igent. Mert valójában a nőket szereti.
Bocsánatot kért a BKV-per tárgyalásán Hagyó Miklóstól, Demszky Gábortól és Mesterházy Ernőtől Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója azért, mert rájuk vallott a rendőrségi kihallgatásokon a BKV-ügyben, írja az Index.
Frontálisan ütközött egymással tegnap reggel a Volánbusz helyközi járata és egy Opel Astra Etyek külterületén a 8106-os úton. A kocsi vezetője szörnyethalt, a busz az oldalára borult, de valamennyi utasa túlélte az ütközést.
A forinthiteleseket segíti, a vállalkozókat pénzhez juttathatja, az infláció felpörgetésével azonban megnehezítheti a hétköznapokat a tegnap bekövetkezett alapkamat-csökkentés. Sorra vettük a döntés hatásait.
Egészségügyi okok miatt diétába kezdett és szeretné befejezni a középiskolát a rácsok mögött R. Sándor, akit áprilisban Marian Cozma meggyilkolásáért ítéltek jogerősen 18 év fegyházra. Hétfőn kiderül, szigorítják-e a büntetésüket.
Házasságmegmentő pár hónapos próbálkozásnak indult, de pokollá változott Nyíri-Kovács Patrícia francia polinéziai útja. Férje ugyanis foglyul ejtette őt és gyermeküket.
A napokban tartották annak a fiúnak a tárgyalását Connecticutban, aki filmre vette miközben egyik barátja egy 14 éves lánnyal szexelt aztán feltette a videót a Facebookra. Gyermekpornográfia birtoklása miatt emeltek ellene vádat.
A 12 éves delfint szülés közben vették filmre Hawaiin. Szerencsére minden rendben zajlott le és a gondozók is végignézhették az új delfin világrajövetelét.
A 29 éves, Thomas Olivas leszúrta exbarátnőjét, majd hagyta, hogy 1 éves fia az anyja mellett élve elégjen. A férfit hétfő este tartóztatták le Texasban.
Halálra rémült az a brit tinédzser, aki egy hajfestés következtében olyan durva allergiás rohamot kapott, hogy egész feje bevörösödött és óriásira dagadt.
Bed Prakash véletlenül összetévesztette feleségét egy majommal, ezért lelőtte. Nem ez az első eset Nepálban, hogy ilyen szerencsétlenség történt. A férfit letartóztatták.
Bizarr szuvenír társaságában tért haza világ körüli útjáról egy brit nő. A 26 éves asszony karjában az orvosok egy 6 centiméteres laposférget találtak.
Keresi a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ismeretlen tettest, aki szeptember 24-én vélhetően végzett egy domonyvölgyi asszonnyal. A gyilkosa helyszínről sietve távozott, a rendőrség ezért reméli, látta valaki az ámokfutó tettest.
Rettegésben él egy ír család, amelyben a legkisebb lány ritka fejlődési rendellenességtől szenved. A hirtelen zaj halálos görcsöt válthat ki a gyereknél.
A 46 éves Gerard Streator az utcán létesített szexuális kapcsolatot egy kidobott kanapéval. Szerencsétlenségére egy járőr lefülelte akció közben. Közszeméremsértés miatt tartóztatták le.
Hulladékból, bontott téglából és cserepekből építette kertjét Négyesi László. A szelevényi férfi a festéken kívül másra nem költött, egy kis ügyességgel és némi fantáziával milliókat spórolt.
Rendőrök helyszínelnek egy árokba borult helyközi autóbusz mellett Etyek határában. Egy ember meghalt, hatan könnyebben, ketten súlyosan megsérültek a baleset során.
Christina Staggs és a hollywoodi színésznő, Angelina Jolie közötti hasonlóságot többen felismerték. Az asszony még jobban akart hasonlítani a hírességre, ezért hatalmas fogyókúrába kezdett. Ezúttal sikerült 70 kilótól megszabadulnia.
Megszületett a fővárosi állatkertben Berkenye, az indiai antilop. A bébiről, bár női nevet kapott, még csak találgatják, hogy fiú-e vagy lány. A nőstény aligátor, Samu osztozik sorsában.
Nemrégiben tartották annak a pedofil bűnbandának a tárgyalását, akiket végül egy beépített rendőr buktatott le Murcott közelében. Gyerekekkel és állatokkal is fajtalankodtak a szervezet tagjai. A bíróság még nem hozta meg a végső döntést.
Leginkább a jövőtől, a nem túl biztonságos közlekedéstől, a kábítószerektől, az idegenektől és a különféle bűncselekményektől féltik a magyar szülők gyermekeiket. Sajnos nem alaptalanul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.