Nem tudunk leszállni a Holdra

asztronauta
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 20. 11:30
Nemhogy a Marsra, még a Holdra sem tudna ember leszállni. 1972 óta nem jártunk a Földhöz legközelebbi égitesten. A világegyetem meghódításában egykor élen járó USA jelenleg még az űrbe sem tud feljutni. Mi ennek az oka?
Hunyadi Áron

Visszafejlődés Az idén ünnepeljük azt a pillanatot, amikor 45 éve az első ember, Neil Armstrong a Holdra lépett. – Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek – mondta az amerikai asztronauta. Azóta sok idő eltelt, de az űrkutatás terén mintha visszafejlődtünk volna. Habár évtizedek óta téma például a Marsra szállás, valójában már a Holdat sem tudnánk (újra) meghódítani. Kovács „Tücsi” Mihály, a Galaktika Magazin tudományos szerkesztője, a téma szakértője szerint a dicső múlt mára köddé vált.

– A régi technológia korszerűtlen, de új nincs helyette. Armstrongék útja után még hét expedíció indult, ebből hat volt sikeres, összesen egy tucat ember járt a Holdon. Jellemző, hogy a később legendássá váló Apollo–13 startján három új­ságíró vett részt. Addigra érdektelenné vált a holdséta.

Az amerikai űrkutatási központ, a NASA az űrrepülő-programmal próbálkozott, ennek 2011-ben az Atlantis utolsó útjával lett vége. – Ekkora már ez is elavult lett. Azóta az amerikaiak még az űrbe sem tudnak feljutni, nemhogy a Holdra, vagy a többször álmodott Marsra. Az amerikaiakat most az oroszok fuvarozzák fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Leghamarabb 2017-re lesznek képesek újra felrepülni a végtelenbe.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.