A repülőgép vezetője kirontott a pilótafülkéből, segítségért kiabált, és könyörgött, hogy azonnal engedjék leszállni a gépről. A bekattant pilóta miatt kényszerleszállást kellett végrehajtani.
Elárasztotta az árvíz a politikát. A hét végén tetőző Duna pártállástól függetlenül szólította cselekvésre a képviselőket, lapátolni mentek a baloldaliak és a fideszesek is. De nemcsak ez volt közös bennük, hanem a divat is. Mindenki...
Felrúgták a fizika törvényeit az extrém sport kiválóságai a Hősök terén tegnap délután. Labdazsonglőrök, utcai akrobaták, bringabűvölők és motormágus kápráztatta el a közönséget.
Összefogtak a motorosok és az állatvédők, hogy megmentsenek egy kis bagolyfiókát. A megriadt állatot egy nagyobb fára rakták, hogy szülei hozzáférhessenek.
Megható és őszinte interjút adott a Borsnak a Kancsendzöngán szerencsétlenül járt Erőss Zsolt hegymászó édesanyja. Edit néni elárulta: a templomban ülve megérezte fia halálát, és most magyarázatot követel az expedíció vezetőjétől.
Tizennégy élvonalbeli futballcsapat több mint négymilliárd forintos veszteséget könyvelt el 2012-ben. Az Újpest a negatív rekorder, több mint hatszorosát költötte el a tavalyi bevételének.
Akár a kilenc métert is elérheti a Duna vízállása a hétfőre várt tetőzéskor Budapesten. Továbbra is tetemes utánpótlást kap ugyanis a folyó a vízgyűjtő területekről.
A kisfiú brutális megöléséért mindhárom vádlott tényleges életfogytiglant kapott. A felbujtó P. Erika az első nő Magyarországon, aki sosem szabadulhat. Felkacagott az ítélet hallatán Bogdán József, aki ahhoz is vette a bátorságot, hogy...
A Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - hivatalos bejelentése szerint Fülöp kórházi kezeléséről hasüregi vizsgálatok után született döntés, és a kezelés két hétig is eltarthat.
Kislányai szeme láttára gázolt halálra egy 32 éves asszonyt egy skizofrén adóellenőr. Az ámokfutó többeket próbált meggyilkolni, mint kiderült: a férfi kizárólag boldog családokra vadászott.
Agyonverte társát egy szegedi hajléktalan. A holttestre még május 18-án találtak rá a Tisza árterében, a rendőrség mostanra elfogta az elkövetőt is. B. Károlyt előzetes letartóztatásba helyezték.
Fájdalmas arckifejezésre vagy éppen vigyorgásra is képesek a méhben fejlődő babák. A tudósok szerint a grimaszok a magzat agyi fejlettségére utalhatnak, s nem a tényleges testi érzetektől függenek.
A néni a születésnapját ünnepelte egy lélegzetelállító ugrással. Az utóbbi években nem nyugodt, családi összejövetelekben gondolkozik, most ez lett a vége.
Debbie Marco minden megtakarítása arra megy el négy éve, hogy házát nagyobbá és szebbé tegye. Azt akarja, hogy a szomszédok irigyek és idegesek legyenek, valahányszor előttük mennek el az utcán.
Az 54 éves nő közel két éven át folytatott szexuális viszonyt a nős férfival, aki egyik találkozójuk után agyonverte, majd feldarabolt és elégette a hulláját.
A kisfiút édesapja egyszerűen elfelejtette beadni a bölcsődébe, így autója hátsó ülésén maradt, amíg ő dolgozott. A hatalmas hőségben gyakorlatilag megfőtt az autóban.
A 37 éves férfi rongyokban és koszosan kéregetett éveken át az egyik londoni bank előtt, ám most lebukott. Ugyanis a nap végén nem a hajléktalanszállóra megy haza, hanem százmilliós belvárosi házába.
Ingyen ebédet akart az az amerikai férfi, aki saját szőrét tette bele az ételébe, hogy aztán panaszkodjon az étterem személyzetnének, hogy hajat talált a tányérján. A férfi ördögi terve nem jött be.
Emberi mércével legalább 150 évnek felel meg annak a 19 éves hiúznak az életkora, amely a Budakeszi Vadasparkban a napokban ünnepelte születésnapját extra adag csemegével.
Közel tíz évig szenvedett anorexiában az a brit nő, akit végül gyereke mentett meg attól, hogy halálra éheztesse magát. Az orvosok szerint az is csoda, hogy az asszony képes volt teherbe esni.
Csodás motorok és buli kifulladásig. Ez vár azokra, akik ellátogatnak Alsóörsre, ahol tegnap kezdődött és vasárnap estig tart a 13. Harley-Davidson Fesztivál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.