Szuperbuli: Hajdúval dáridózik Lajcsi

tévéműsor
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 18. 04:20
Szervusz, itt a Dáridó! – énekelte éveken át Lagzi Lajcsi, és most nagyon úgy tűnik, újra értelmet nyert az elfelejtett dallam. A hazai kereskedelmi televíziózás hajnalán Lagzi Lajcsi által megálmodott esztrád műsor a siker csúcsán hárommillió nézőt ültetett a képernyők elé. A show tavasztól megújulva visszatér.
ozs

– Még nem árulhatom el hol, de a napokban megjelent sajtóhírekkel ellentétben egyáltalán nem biztos, hogy a TV2-n, lehet, hogy a hozzá tartozó valamelyik kábelcsatornán lesz látható az új Dáridó. Viszont onnan is tudják majd a nézők, hogy nem ismétlést látnak, hogy én több mint húsz kilóval könnyebben vezetem a műsort, mint annak idején. De a Dáridó-udvarház is mediterrán arculatot kapott, és nagy hangsúlyt fektetünk minden egyes műsorszám látványvilágára is, mint ahogy a tehetségkutató műsoroknál is már megszokták a nézők – jelentette be Lajcsi, majd lelkesen mesélt tovább.

– A magyar könnyűzenei élet elismert énekeseinek és együtteseinek élő produkció mellett felfedezés előtt álló tehetségeknek is teret adunk. Új állandó elem lesz a stíluscsere is, vagyis mikor az adott énekes nem a saját műfajában fakad dalra. Rábeszélésemre Pataky Attila nálunk énekelt cigány- dalokat először, azt hiszem, arra még ma is mindenki emlékszik. Egy műsorblokkban pedig korábbi Dáridó-adások felvételeivel tisztelgünk olyan előadók előtt, akik annak idején szerepeltek a műsorunkban, de sajnos ma már nincsenek közöttünk: mint például Zámbó Jimmy, Komár Laci vagy Mary Zsuzsi – árulta el a Borsnak a mulatós pápa, hozzátéve azt is, hogy a tavasszal rajtoló produkció sikerét illetően tutira megy: ugyanazokkal az emberekkel építi a Dáridó brandet immár több mint tizenöt éve, sőt még Hajdú Pétert is bevette a kétszázmilliós költségvetésű „szuperbuliba”.

A két média mágus közös vállalkozásával kapcsolatban Hajdú Péternek is szerettünk volna feltenni néhány kérdést, de elzárkózott a nyilatkozattól, arra hivatkozva, hogy fogalma sincs, miről beszélt Lajcsi.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.