Nagy erőkkel üldözi a rendőrség azt a férfit, aki az ausztráliai St. Kilda fesztiválon pocsékolt meg egy nőt. A 20 éves lány éppen egy koncertet nézett, amikor egy ismeretlen férfi mögé állt és dörgölőzni kezdett hozzá.
– Mivel nagy volt a tömeg, persze, hogy közel voltak egymáshoz az emberek, de feltűnt, hogy egy srác túl közel jött, és valami furcsa melegséget éreztem a hátamon. Mire megfordultam, addigra el is tűnt. Akkor szóltak, hogy a hátam tiszta ondó, borzasztó kellemetlenül éreztem magam, úgy éreztem, hogy meggyaláztak, bár lehetett volna rosszabb is. – mondta az áldozat az NT News újságírójának.
A rendőrök szerint a férfi nem szokványos perverz lehet, hiszen ezrek előtt sem okozott neki gondot, hogy könnyítsen magán, a spermáját pedig DNS-vizsgálatnak vetik alá, hátha találnak egy korábbi bűnesettel egyezést.
A 18 és 30 közötti, vélhetően indiai származású tettesről készült fantomképet már az interneten is közzétették, és a hatóságok remélik, hogy hamar sikerül azonosítaniuk az onanizálót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.