Ketten is megerőszakoltak egy 15 éves részeg, magatehetetlen lányt egy házibuliban Budapesten. A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított eljárást a 18 és 19 éves fiúk ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Vélhetően a gyásztól súlyosan összeroppant H. Ilona sodorta tévhitbe egész családját. Mint a Bors megírta: az édesanya hat éven keresztül élőnek hitte – és hiszi a mai napig is – halott fiát, Attilát.
„Oroszlánanyaként” védi Pulai Béla, a Kecskeméti Vadaspark igazgatója a tavaly született oroszlánt, Elzát. Emiatt döntött úgy, hogy nem engedi össze a kölyköt
az anyjával és az apjával, valamint nem találkozhat áprilisban született...
Az utolsó nyereménynotebook is gazdára talált a Mindig Bors játékán, de ne keseredjen el! Ha eddig nem kacsintott önre a szerencse istenasszonya, könnyen lehet, hogy a pénteki ráadásban az öt, kétszemélyes wellnesshétvége egyikével vigasztalódhat....
Féltékenység miatt többször is rálőtt felesége új barátjára egy férfi Szigetszentmiklóson. A férj később a feleségét túszul ejtette, és magával rángatta. Az ámokfutót végül kommandósok teperték le.
Sorra érkeznek a részvétnyilvánító üzenetek a London Mill Hill nevű városrészében meggyilkolt fiatal magyar lány, Alexandra Facebook oldalára. A holttestét magyar gyilkosa egy fekete bőröndbe tuszkolta, a brutális tett hátterében féltékenység...
Rendőrök gyűjtik be a lomtalanítások körül oldalgókat a fővárosban. Jogszabályi változások nyomán ugyanis aki elvesz a kitett lomból, lopást követ el. Ez a módosítás véget vetett az út szélén kialakuló „vándorcirkuszoknak”.
Hősként tekint egy csoport a romagyilkosság három vádlottjára. Eljöttek a tárgyalóterembe is, majd integetve búcsúztak az utolsó szó jogán jobbára hallgató férfiaktól.
Az angol főváros Mill Hill nevű városrészében brutálisan megöltek egy fiatal magyar lányt, K. Alexandrát, és a holttestét egy kofferba tuszkolták. Egy magyar férfi ellen emeltek vádat. A környékbeli magyarok pocsékul érzik magukat.
A Srí Lankai boltos megcsúszott a benzinen, amelyet támadói az üzletébe öntöttek és fejjel az égő anyagba esett. Azonnal lángra kapott a teste, a borzalmas perceket a bolt biztonsági kamerája is rögzítette.
Vibrátort, óvszereket és síkosítót is lefoglaltak a rendőrök egy gárdonyi nőtől, aki interneten hirdette szexuális szolgáltatásait. Stricijét is gyorsan elkapták a rendőrök, nála drog is volt.
A szaúdi hölgy, akinek életkora egyelőre bizonytalan, azt állítja, hogy egy gazdag család gyermeke, így hatalmas összegeket kap otthonról támogatásként, amit rendszeresen el is költ. Egy londoni házaspár szerint viszont a nő egy csaló...
A hatéves gyerek tüdőgyulladással került kórházba, és éjszaka leállt a keringése. Az ügyeletes orvosi stáb azonnal a segítségére sietett, ám az osztályos orvos leállította őket, mondván, a gyerek nem újraélesztendő. Később kiderült,...
A holttestet a takarítók fedezték fel, amikor reggel kinyitották az atlantai bárt. A betörő beesett a biztonsági kerítés és a fal közé, és egyszerűen megfulladt.
Egy 20 éves amerikai főiskolás egy tengeri áramlatnak köszönhetően 16 órát töltött a nyílt vízen úszkálva. Heather Barnes csodával határos módon élte túl a nem mindennapi kalandot.
A hatéves Maddie Higgins legnagyobb vágya az volt, hogy havat lásson. Egy nonprofit szervezet házhoz vitte, így egy forró pénteki napon egy nagyot tudott hógolyózni a texasi kislány.
Emma Townsend 2010-ben agydaganat miatt vesztette el hétéves lányát. Mikor kiment a gyerek sírjához, meglepődve tapasztalta, megbírságolták, mert túl sok növénnyel díszítette.
A Seattle-i rendőrség letartóztatott egy férfit, miután állítólag múlt vasárnap reggel szexuálisan zaklatott egy nőt az egyik helyi templomban. Kiderült, a férfi visszaeső szexuális bűnöző.
Az amerikai fiú repülni vitte a barátnőjét, ahol a lány azzal szembesült, egy nagy szívben a barátja azt kérdezi tőle: hozzá megy-e feleségül. Igent mondott.
Magabiztos vezetéssel nyerte meg a Bors versenyét Keyo, a tízesztendős jászberényi mopsz. A gazdáját negyedéves Bors-előfizetéssel, magát pedig majd' fél évre ellátta kutyakajával, amit a www.kedvencek-eledele.hu ajánlott fel.
Annyi fórumot megjártak már a veszprémi Tüzér utca lakói, hogy a levélváltásokkal egy szekrényt is meg lehetne tölteni. Pedig egyetlen céljuk van: legyen ismét lakható az utcájuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.