Charlotte: Megerőszakolt a nagypapám!

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 18. 20:00
"Mint egy gyerek a cukorkaboltban"- úgy viselkedett a beteg férfi saját unokájával, akit rendszeresen zaklatott.
Bors

Charlotte kislányként tánciskolába járt minden szombaton, ezért a péntek estéit a stúdió közelében lakó nagyszüleinél töltötte. Az ötéves gyerek a péntek estét családi tévézéssel töltötte, ahol minden rendben zajlott, látszólag. Mikor a nagymama elindult az dolgozni, akkor jött a horror.

- Amikor kicsi voltam, azt hittem, ez a normális. Azt gondoltam, minden nagypapa ezt csinálja, amikor megkérdeztem őt, azt mondta, hogy ez a normális. Beteg voltam ettől az egésztől, de nem mertem elmondani senkinek, nem hittek volna nekem- mondta Charlotte.

Minden héten markolászta és fogdosta unokáját a férfi, majd két év elteltével megerőszakolta.

- Elviselhetetlen volt az az este, és azok a dolgok is, amiket mondott nekem. Undorító volt. Akkor fogtam fel, mi történt, amikor az iskolában elmagyarázták, hogy mi a szex.

Már tízéves volt, amikor először szembe mert fordulni nagyapjával, de ekkor sem történt változás. A lendületet első barátja adta, akinek tanácsára Charlotte elmondta anyjának, mit tett vele saját nagyapja.
A család támogatta lányát és nagyon megértőek voltak vele, így együtt fordultak a rendőrséghez.

- Olyan volt, mint egy gyerek az édességboltban - jellemezte nagyapját a bíróságon Charlotte.
A hatvannégy éves férfit elítélték, tizenhét évet kapott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.