Hillary Clinton alig egy napja jelentette be, hogy indul az elnöki székért. Az egykori first lady kampánygépezetébe azonban máris sziklányi homokszemek kerültek.
Szüleit és lányait jelölte meg kapcsolattartójának a két hete előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly Csaba. A Quaestor-vezér napi egy órát levegőzhet.
Továbbra is a kórházban őrzik a rendőrök a 21 éves B. Barnabást, aki a gyanú szerint megfojtotta 18 éves barátnőjét Zalaegerszegen. A rendőrök egy szúróeszközt is keresnek.
Talán sosem derül ki egy tömegrendezvényen elkövetett nemi erőszak, ha egy másik bűnügy kapcsán nem kerül egy mobiltelefon a rendőrség kezébe. Az eszméletlen diáklányon elkövetett becstelenséget ugyanis videóra vették.
A szerelmesek középiskolás koruk óta egy párt alkottak, és 73 évet töltöttek házasságban. Sorsszerű, hogy a Földről is egy napon távoztak, és mindössze két percet töltöttek a világon egymás nélkül.
Amikor bemasírozott a színpadra a <em>The Ruby Performance</em> nevű táncos csapat 12 tagja, előre fogták a fejüket a Britain’s Got Talent című showműsor zsűritagjai, no meg a közönség is.
A vak Dave Heeley nem ismer lehetetlent: lefutotta a Marathon des Sables futóverseny 250 kilométeres távját. A viadalt a világ legkegyetlenebb futóversenyének tartják.
Ittas sofőr gázolt halálra egy 61 éves, mezőgazdasági munkába tartó nőt szombaton kora reggel Magyarcsanádon. Élettársa bosszút ígér: azt mondja, megkeresi, és élve nyúzza meg a gázolót.
A kislányt majdnem egy évig tartották fogva, így senki nem tudhatott a szörnyűségekről, amit át kellett élnie. Szabadulása után azonban kiderült, hogy a rendszeres zaklatások után még teherbe is esett.
Híres íróink, költőink, elődeink is szerették a hasukat. Képesek voltak igazi gourmand módjára elfogyasztani akár egy egyszerű pörköltet is. Volt, aki saját recept szerint készíttette el kedvenc ételét.
John Kennedy a személyzet előtt orgiázott, Monica Lewinsky miatt döntötte el Hillary Clinton, hogy elnök lesz, idegenként élt párja mellett a két Bush. A Fehér Ház intim titkairól szól az új sikerkönyv Amerikában.
Hajni és Mónika. Két nő, aki a világ legférfiasabb szakmáját választotta. Az életüket kockáztatják, és sosem tudják biztosan, hazaérnek-e este megpuszilni a családjukat.
Több százezer forintos eltérések vannak Hende Csaba honvédelmi miniszter sajtóval közölt utazási költségei és a minisztérium adatai között. Egy kétnapos olaszországi utazást is elfelejtett bevallani a tárcavezető.
Rejtélyes körülmények között veszett nyoma a 19 éves, budapesti Rinyu Patriknak. A fiatal egy barátjával indult szórakozni a szombat éjszakába, azonban az egyik dohányboltban hozzájuk csapódott egy harmincéves ukrán férfi is.
Képtelen volt beletörődni a szakításba az a 21 éves férfi, aki a gyanú szerint szombat éjjel megölte 18 éves barátnőjét Zalaegerszegen. Úgy tudjuk, megfojtotta a lányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.