– Éppen egy barátom földjében dolgoztam, segítettem neki fokhagymát dikkelni, amikor láttam: az egyik ismerősöm szalad felém. Nem tudtam mire vélni a dolgot, aztán hallottam, hogy kiabál: Gyere gyorsan, nagy baj van! Azonnal kocsiba ültünk, és mentünk a baleset helyszínére, de mire odaértem, már hiába futottam oda Irénhez – mondta a Délmagyarnak a szombaton kora reggel halálra gázolt nő 61 éves élettársa, Simándi Pál.
A budapesti születésű férfi korábban idegenlégiós volt. „Öltem, raboltam, gyilkoltam, mikor mit kellett" – mesélte ezekről az évekről. Börtönben is ült, ahogyan a baleset áldozata is.
Utóbbi jó 30 éve leszúrta a férjét, 3 évet ült, ők ketten épp ez idő alatt ismerkedtek meg. Magyarcsanádon egy faluszéli, Dózsa György utcai házban éltek együtt, gazdálkodtak, állatokat is tartottak.
A rendőrség a lapot úgy tájékoztatta, a Mitsubishi Canter kisteherautóval a Nicolae Balcescu utcán a Táncsics sor felől a Dózsa György utca irányába hajtó 50 esztendős, makói illetőségű D. Sándor a Dózsa György és a Nicolae Balcescu utca kereszteződésében nem adta meg az elsőbbséget a neki balról érkező kerékpárosnak, és elütötte. A 61 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Egy közelben lakótól úgy tudni, az asszony gyökerezni indult, és a kisteherautó kerékpárjával együtt métereken át tolta, a feje beszorult a sárhányó és a kerék közé. A helyszínen még vasárnap is látszottak a gázolás nyomai, egy vérfolt és a helyszíneléskor felrajzolt krétajelek – mint a Délmagyar meggyőződött róla, a kereszteződés nem túl forgalmas, jól belátható, és táblák is figyelmeztetnek az elsőbbségadási kötelezettségre.
Az elsődleges vizsgálatok alapján ittasan vezetett a kisteherautó sofőrje, akit az ittasan elkövetett halálos gázolás gyanúja miatt a Makói Rendőrkapitányság őrizetbe is vett, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. „Meg fogom keresni, és élve megnyúzom!" – ígérte hangjában nem kevés indulattal Simándi Pál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.