Hajni és Mónika. Két nő, aki a világ legférfiasabb szakmáját választotta. Az életüket kockáztatják, és sosem tudják biztosan, hazaérnek-e este megpuszilni a családjukat.
Még a rokonok közül sem tudja mindenki, hogy hol dolgozom, és természetesen a gyerekeket sem világosítottuk fel, mert picik hozzá – mondta a Borsnak Hajni. – Nekik én az anyukájuk vagyok, aki legózik velük, vagy éppen mesét olvas nekik. Amikor azonban belépek a TEK kapuján, mindent félreteszek, és csak a munkára koncentrálok.
Hajni annyira rajong a munkájáért, ahogy ő nevezi, a hivatásáért, hogy a picik mellett is alig várta már, mikor jöhet vissza dolgozni.
– Imádom a gyermekeimet, jobban, mint bárkit a világon, de a hivatásom is rettentően fontos nekem. Az az igazság, hogy amikor otthon voltam velük, nagyon hiányzott a munka, ezért megoldottuk a családon belül, hogy minél előbb visszajöjjek. Így teljes az életem, nem hiányzik belőle semmi sem.
Hajni már kisiskolás korában is a fiús sportokat szerette. Karatézott, amit később olyan tökélyre fejlesztett, hogy Európabajnoki 3. helyezést ért el. Később is folytatta a fiús vonalat.
– Katonának jelentkeztem, de ott nem tudtam specializálódni, ezért átmentem a rendőrséghez. Tíz évig járőr voltam, de már akkor a kommandóról álmodoztam. Szerencsére sikerült bekerülnöm, de ezt megelőzte egy olyan féléves kiképzés, amit az ellenségemnek sem kívánok.
Még nézni is fájdalmas azt a feladatsort, melyet Móni mutat be munkatársainknak a TEK tornatermében.
– Ezt a háromszáz gyakorlatból álló extrém nehézségű feladatsort csináltam végig a Spárta 300 elnevezésű nemzetközi versenyen is. Annyira jól sikerült, hogy csapatban is elsők lettünk, és az egyénit is megnyertem. A verseny lényege, hogy a lehető legrövidebb idő alatt végrehajtsuk a háromszáz gyakorlatot, melyben van húzódzkodás, emelés, fekvőtámasz, felugrás, kettlebell és ablaktörlőzés.
Csakúgy, mint Hajninak, Móninak is minden álma az volt, hogy bekerüljön az elit kommandóba. Ezzel a gondolattal kelt és feküdt Debrecenben minden egyes nap.
– Egy rendészeti verseny után szóltak, hogy ha elég elszántságot érzek, kipróbálhatom magam az igazi nagyágyúk között. Egyetlen percig sem gondolkoztam, pakoltam és jöttem Budapestre. Életem legjobb döntése volt, amit szerintem soha nem fogok megbánni. Ennél jobb társaságba nem is kerülhettem volna. Figyelnek rám, óvnak és védenek, amennyire ez a munka megengedi, és soha nem éreztetik velem, hogy kevesebb lennék azért, mert nő vagyok. A bevetéseknél sokszor jól is jön, hogy nő vagyok, mert ha például gyermek is van a helyszínen, én jobban meg tudom nyugtatni, mint egy férfi.
