Katona Renáta, vagy ahogyan az ország nagy része ismeri, Berki Mazsi elképesztően büszke a kislányára, a négyéves Emmára. A tündéri csöppség már most igazi kis egyéniség, aki nemcsak az óvodában érzi remekül magát, hanem különböző sportokban is egyre ügyesebb. Mazsi pedig láthatóan mindenben támogatja a kislányát, legyen szó lovaglásról, úszásról vagy éppen a nyári programokról.

Katona Renáta kislánya, Emma is jelen volt az interjú készítésénél, édesanyja pedig megengedte neki, hogy saját szavaival meséljen arról, hogyan telnek a mindennapjai az oviban, és milyen játékokat szeret a legjobban játszani a kis barátaival.
Jó
– hangzott el a rövid, de annál egyértelműbb válasz arra, milyen oviba járni.
„Noával a múltkor azt csináltuk, hogy az egyik házban volt konyha, és arra löktünk homokot és Noa megcsinálta nekem a sarat a konyhába, és én meg raktam oda még több homokot” – számolt be a Borsnak az ovis kalandjairól Berki Emma.

Mazsi elárulta, hogy nagyon hálás azért, hogy sikerült olyan óvodát találniuk Emmának, ahol szeretetteljes közeg veszi körül a gyerekeket.
„Fehérvárra járunk oviba, és őszintén mondhatom, hogy imádjuk az intézményt. Fantasztikus pedagógusok vannak, nagyon jó a közösség, nem is kívánhatnék ennél jobbat. Nemcsak a gyerekek között működik jól minden, hanem a szülői közösség is nagyon összetartó. Az egész intézmény egy iskolával van egybekötve, és szerintem a nevelési, illetve oktatási módszereik is kiemelkedően jók” – mesélte büszkén lapunknak Berki Mazsi.
Az édesanya számára külön öröm, hogy Emma boldogan megy minden reggel az oviba, hiszen szerinte ez nagyon nagy megnyugvást ad egy szülő életében:
„Szerintem az minden szülőnek nehéz, amikor sírva kell otthagyni a gyerekét reggelente. Én viszont nagyon szerencsés vagyok, mert Emma szeret oviba járni, és ez nekem óriási megkönnyebbülés.”

Emma ráadásul már most rendkívül aktív életet él. Több sportot is kipróbált, de a lovaglás különösen közel áll a szívéhez.
„Már több mint két éve rendszeresen lovagol, de persze pónilovon. Nagyon pici volt még, amikor először felült egy pónira, és azóta egyszerűen imádja. Mostanában pedig elkezdtünk úszásoktatásra is járni. Nyaranta ugyanis sokat vagyunk víz közelében, hajózunk is, ezért szeretném, ha teljes vízbiztonsága lenne. Remélem, hogy ezen a nyáron már magabiztosan megtanul úszni. A lovaglás viszont már nagyon jól megy neki, kötött pályán már ügetett is” – mondta Mazsi.
Emma lelkesen mesélt a kedvenc pónijáról is.
Meg valamikor szabadon is ügettem! Diamond a neve a póninak, akin szoktam lovagolni és fekete színű
– mondta a bájos kislány.

Mazsi szerint a kislánya sok mindenben hasonlít rá, és gyakran magára ismer benne.
Anyukám mindig azt mondja, hogy én is pont ilyen voltam gyerekként. És valóban, én is látom, hogy nagyon sok mindenben hasonlít rám Emma. Ugyanis ő is szeret okoskodni, ragaszkodik az igazához, és nagyon határozott kis személyiség. De összességében egy fantasztikus gyerek: talpraesett, életrevaló és nagyon ügyes
– mondta Mazsi, aki számára mindig is az volt a legfontosabb, hogy a lánya magabiztosan boldoguljon majd az életben.
„Nekem mindig az volt az álmom, hogy egy életrevaló gyermekem legyen. Persze jó dolog a kitűnő bizonyítvány, de szerintem sokkal fontosabb, hogy valaki talpraesett legyen, tudjon alkalmazkodni, és megállja a helyét az életben” – mondta a büszke édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.