Egy tapasztalt repülési szakértő szerint könnyen előfordulhat, hogy nem Andreas Lubitz okozta a 150 ember halálával járó repülőgépkatasztrófát. Matt Andersson bizarr teóriája szerint akár hackerek is előidézhették a gép hirtelen zuhanását.
A férfi autójával segítségnyújtás nélkül hajtott tovább, amikor egy vérző idős asszonyt látott a főút mellett. Nem sokkal később szembesült vele, hogy saját anyját hagyta meghalni.
Következő cikkünknek elsősorban a gyakorló anyukák fognak örülni - ugyanis rátaláltunk egy YouTube videóra, ami megmutatja, hogy altassunk el egy babát fél perc alatt, méghozzá egyetlen papírzsepi segítségével.
A szerbiai férfi egy kisteherautóba zsúfolta be a határsértőket. Az embertelen körülmények között szállított migránsok az ablakot ütve kértek segítséget.
Kedden – néhány órával azelőtt, hogy megkezdődött volna a pere, amelyben hivatali visszaéléssel gyanúsították meg – öngyilkos lett Jean Germain francia szenátor, Tours városának korábbi polgármestere.
Dühös vadászok és biztonsági kamerák védik azt a gánti házat, melyben Semjén Zsolt KDNP-elnök gyakran megfordul. Legutóbb húsvétkor járt ott. A Nemzet Fővadásza kijár az erdei lesre, de nem lő. Csupán hosszan elmélkedik.
A brit nő évente majdnem 7,5 millió forintnyi segélyt kap az államtól, a pénzt pedig gyakorlatilag teljes egészében zabálásaira költi. Rochelle Coulson azt szeretné, ha az állam még többet segítene neki.
Mikor az újonc tűzoltó le akart zuhanyozni, még a ruháit is elvették. Először seprűvel akarták porig alázni, de belenéztek a hűtőbe és így változott a terv.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.