Újabb megdöbbentő információk derültek ki a szombat éjszakai zalaegerszegi tinédzsergyilkossággal kapcsolatban.
A rendőrség közlése szerint a két fiatal azért találkozott szombat este 8 órakor, hogy újra átbeszéljék januárban véget ért kapcsolatukat. A fiatalember kezdeményezte a találkozót. Egyelőre még nem tisztázott, milyen útvonalon jutottak el a város szélén fekvő Parkerdőbe, ahol a fiú megtámadta a gimnazista lányt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Bors úgy tudja: B. Barnabás fojtogatta a lányt, és késsel is többször megszúrhatta. A fák között a letaposott füvön még egy nappal később is látni lehetett a véres faleveleket.
Korábban azt is megtudtuk: a tini már egyszer szakított a fiúval, aki valószínűleg képtelen volt ebbe beletörődni. Hogy miként fajulhatott idáig a találkozó, arra a tettes állítólag nem emlékszik.
A tegnapi rendőrségi sajtótájékoztatón az is elhangzott: a 21 éves férfi tette után autóba ült és a 76-os főúton balesetet szenvedett. A keszthelyi rendőrök nem messze az autójától találták meg zavart állapotban. Az ütközés körülményeit a rendőrök szakértők bevonásával még vizsgálják. B. Barnabás mielőtt árokba hajtott volna, felhívta az egyik barátját, és közölte vele, hogy megölte Júliát.
A barátja rögtön értesítette a fiú édesanyját, aki bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók és a járőrök azonnal keresni kezdték a tinit, akinek a holttestére szombat éjjel 23 óra 30 perckor találtak rá.
A gyilkosság helyszínére mécseseket, gyertyákat és fehér virágokat vittek B. Júlia iskolatársai és barátai. Gyászukban megszólalni sem tudtak lapunk munkatársainak. Az egész várost sokkolta a tragédia.
A zalai rendőrök kezdeményezték a 21 éves főiskolás férfi előzetes letartóztatását, akit továbbra is a zalaegerszegi kórház traumatológiai osztályán őriznek a rendőrök. Információink szerint fejsérülése miatt egyelőre nincs abban az állapotban, hogy börtönbe vigyék. A gyanúsított eddig nem tett vallomást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.