Ha húsvét, akkor sonka és tojás. Utóbbit akár már most megvehetjük, hiszen két hétig még bőven eláll. Ha jövő hétre tervezzük a nagybevásárlást, akkor sem kell drágulásra számítanunk, csak sorban állásra.
Valószínűleg nem bűncselekmény áldozata a Szentendrén múlt pénteken holtan talált két ember - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.
A színésznő úgy tapasztalta, kapcsolatok születnek azokból a csókokból, amiket munka közben váltanak egymással a kollégák. A főiskolán ezt saját bőrén tapasztalta.
Elképesztő ötlettel állt elő egy litván tervezőiroda: egy szórakozóhely mosdójába csempékből kirakható, végtelenített panelházat terveztek dekorációnak.
Paradicsomi körülmények és négy méter magas, mindig egészséges emberek – így írják le a Belső Földet az elmélet hívei. Az új őrületről nemrég még könyv is megjelent az Egyesült Államokban.
<p>Virágboltokat tarolt le egy kukásautó Újpesten, a Megyeri temetőnél kedd reggel, a balesetben hárman megsérültek – tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.</p>
Összeomlott a börtönben az újszülött babája lefejezésével vádolt H. Mónika. Férje nem tudott beszélni vele, így tovább kínozza a kérdés: felesége miért tette ezt?
<p>Az amerikai légierő az idén nyáron megkezdi egy lézerfegyver tesztelését - jelentette be hétfőn Jeff Stanley, a légierő tudományos és technológiai fejlesztéseiért felelős helyettes államtitkár a Pentagonban. </p>
Minden eddiginél messzebbre ment P. László: korábbi „show-műsoraihoz” hasonlóan összeszólalkozott a bíróval. Majd lefeküdt a padra, és nem moccant többé.
Felmentették azt a buszsofőrt, aki 2015-ben úgy hajtott át a busszal egy 81 éves nénin, hogy azt észre sem vette. Az idős asszony szinte azonnal belehalt a súlyos sérülésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.