Köntösben és papucsban áll, s büszkén mutatja a nyugdíjas Laci bácsi azt a saját kezével készített betonalapot, ami a házánál megállította a rendőrök elől menekülő fiatalok kocsiját. Egyiküket drog miatt körözték a zsaruk.
Az éppen reggelit készítő nő arcába robbant az a két tojás, amit a mikrohullámú sütőben próbált megfőzni. A súlyos égési sérülés mellett az egyik szemére ideiglenesen meg is vakult Bethany Rosser.
Szörnyű képeket osztottak meg az interneten arról az állatról, akit állítólag megkínoztak, és láncon tartják Sri Lankán. Itt az egyik legrégebbi buddhista szertartáson is részt kellett vennie.
Imbolyogva és kuncogva lazított az a nagymama, aki véletlenül elfogyasztotta az unokája kanabisszal ízesített sütijét. Felvétel is készült a furcsa délutáni lazulásról.
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Egyre népszerűbb a kerékpáros közlekedés, sokan azonban az erre vonatkozó szabályokat sem tudják. Révész Mariusz kormánybiztos kezdeményezésére adták ki a Közlekedési Kisokos munkafüzetet.
Az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt amerikai milliárdos életét és halálát is rengeteg rejtély övezi. A börtönében meghalt Jeffrey Epstein ügye András brit hercegig és Bill Clinton volt amerikai elnökig is elért.
Hatalmas az öröm a Katica tanyán: vasárnap reggel megszületett Saci láma kicsi csikója, Zsófi. A Katica tanya tulajdonosai most abban reménykednek, hogy Saci párja a sajátjaként fogja szeretni a bébit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.