Aktuális

Kétszázmilliós kárt okozott Magyarországon a horvátországi földrengés

Bors

Létrehozva: 2021.01.05.

Az is kiderült, honnan érkezett a legtöbb kárbejelentés.

Eddig mintegy 1070 kárbejelentés érkezett a két ünnep közötti földrengéssel kapcsolatban az Aegon Biztosítóhoz.

AZ ÜGYFELEK ÁLTAL BECSÜLT KÁRÖSSZEG 234 MILLIÓ FORINT.

Épületekben és ingóságokban esett kár, így viszonylag magas, mintegy 220 ezer forint az egy bejelentésre jutó kárérték. A biztosító az esetek nagy részét már feldolgozta, a kárigények egy részét pedig ki is fizette. A digitális technológiának köszönhetően a kárrendezés az év végi-év eleji napokban is zavartalan volt.

AZ UTÓBBI ÉVEK LEGSÚLYOSABB, HALÁLOS ÁLDOZATOKAT IS KÖVETELŐ FÖLDRENGÉSE PUSZTÍTOTT 2020 DECEMBER 29-ÉN HORVÁTORSZÁGBAN, DE A FÖLDMOZGÁSOK MAGYARORSZÁGOT IS ÉRINTETTÉK.

A legtöbb bejelentett kár a déli határhoz közeli Baranyából, Somogyból és Zalából érkezett, a városok közül a baranyai megyeszékhely, Pécs, illetve a Pécshez viszonylag közel fekvő Kaposvár és Nagyatád következik a sorban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei