Aktuális

Horror Albertirsán: Zoltán az elásott élettársa hátát is megtaposta, akit az árva cicák megetetése után fojtott meg

Bors

Létrehozva: 2021.01.05.

Meghökkentő részletességgel beszélt a bíróságon P. Zoltán arról, hogy miképp ölte meg élettársát tavalyelőtt az albertirsai házában. A férfi hónapokig játszotta az aggódó családfő szerepét.

Forrás: Knap Zoltán

A Budapest Környéki Törvényszéken kedden reggel folytatódott a tárgyalása annak az albertirsai férfinak, aki 2019 augusztusában egy vita során megölte, majd a szomszédos lakatlan ház pincéjében elásta élettársa holttestét. P. Zoltánt szürke rabruhában, kéz és lábbilincsben vezették be a tárgyalóterembe.

Velem mindig aranyos volt, nem voltak közöttünk problémák. Ugyan havonta többször is hisztizett, de olyankor a családjával lehetett valamilyen konfliktusa. Féltékeny egyáltalán nem voltam, úgy egyeztünk meg, hogy ha van valami probléma kettőnk között, akkor azt megbeszéljük– magyarázta a korábban egy gépipari vállalkozónál munkavezetőként dolgozó férfi a bíróságon, aki részben bűnösnek is érezte magát.

A vád szerint miután P. Zoltán és felesége kapcsolata elhidegült, a férfi élettársi kapcsolatba került K. Évával. Megállapodásuk szerint a 42 éves nő a háztartást vezette, míg ő dolgozott, így eltartva kettőjüket. Bár a férfi számos ajándékkal elhalmozta, az ügyészség szerint rendkívül féltékeny is volt rá, amely miatt gyakran veszekedtek. Ennek hatására Éva közölte vele, hogy kilenc hónap együttélés után el akarja hagyni.

2019. augusztus 9-én egy családi összejövetelen voltunk. Másnap reggel megetettem a kóbor cicákat és a kutyákat, aztán a házba visszaérve azt hallottam, hogy Éva valakivel hangosan beszél telefonon a nappaliban. Nem tudtam, hogy ki lehet a vonal túloldalán, de Éva azt mondta neki, hogy „nem az ő vére vagyok”, itt fog hagyni és a pénzem sem érdekli. Amikor meglátott, hirtelen még a telefont is eldobta– emlékezett vissza a tragédia napjára az emberöléssel vádolt férfi, aki ekkor azonnal számonkérte élettársát az elhangzottak miatt.

Azt mondtam neki, hogy ha így áll a helyzet, akkor takarodjon is el. Erre ő nagyjából 70 centis távolságról szemen köpött. Ekkor éppen a kezében volt egy zsineg, amivel a szemeteszsákot szoktuk összekötni. Ezt kétszer is az arcomhoz vágta, de sérülést ezzel nekem nem okozott. Közben mindketten kiabáltunk, Éva pedig, miután még egyszer leköpött, belehuppant egy székbe

– tette hozzá a férfi.

A vád szerint P. Zoltán ekkor a zsineggel szándékosan megfojtotta Évát. A korábbi kihallgatásain mindezt ő is elismerte, de ezúttal először egy zavaros magyarázkodásba kezdett. Arról beszélt, hogy az ülő helyzetben lévő Évának csak a vállát szorította meg, és így próbálta felállítani a székből, aztán pedig már csak azt vette észre, hogy a nő össze esik. Ekkor pedig csak arra gondolt, hogy biztosan elájult. Eleinte azt állította, hogy a zsineget ő nem is használta, aztán mégis elismerte, hogy azzal okozhatta a párja halálát. Persze csak azután, hogy a bíró is emlékeztette: a szakértők szerint nyaki leszorítás okozta Éva halálát. A vádlott végül elismerte, hogy miatta történt, de azt is mondta, hogy nem szándékosan tette. „Harmóniában éltünk, nem csak én, de a családom is szerette őt” – tette hozzá.

– Néztem az arcát, beszéltem hozzá, de nagyon megijedtem. Még különben akkor amikor azt tapasztaltam, hogy nem lélegzik. Kiszaladtam az utcára, két szomszéd is lakik a közelben, de senkit nem találtam otthon. Aztán átvittem Évát a fürdőszobába, ahol a kezemből próbáltam adni neki vizet, de erre sem reagált. Ezután a menyem hívott, akinek hirtelen azt hazudtam, hogy Éva elment otthonról. Egy üzenetet is írtam a lányának a telefonjáról, amiben az állt, hogy talált itthon pénzt és elment itthonról. Aztán kikapcsoltam a mobilját – fejtegette a halk szavú kopasz férfi.

P. Zoltán ekkor ahelyett, hogy hívta volna a mentőket, inkább taxival dolgozni ment. Mint a bíróságon elmondta, nagyon megijedt, nem tudott normálisan gondolkodni, s ezt nagyon sajnálja. Aztán amikor hazaért, beszélni is próbált a már jó ideje halott Évához.

A nagy darab nő holttestét végül egy félkész, félbehagyott ház alagsorában elföldelte, s azt a látszatot keltette, mintha a nő elköltözött volna tőle. Sőt, Éva gyermekeivel együtt „próbálta” mindenütt keresni. Néhány hónappal később Éva eltűnéséről a lánya tett bejelentést, a holttestét pedig november 27-én találták meg a rendőrök egy keresőkutya segítségével.

– Az ágyról levettem egy terítőt, abba csomagoltam be a testét úgy, hogy a két végét bekötöttem. A lábainál fogva húztam ki a házból, a teraszon lévő lépcsőknél koppant a feje. A gödörbe arccal lefelé esett, a testére pedig tömörítés céljából még rá is léptem – zárta vallomását a férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076610
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076610
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076610
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?