Kubatov Gábor beszólt Karácsony Gergelynek

Kubatov Gábor beszólt Karácsony Gergelynek

Kubatov Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 05. 13:12
Kubatov Gábor exkluzív interjúban értékelte 2020-at.
Bors

Bár a koronavírus-járvány miatt az FTC hagyományos szilveszteri koccintását nem lehetett megtartani, Kubatov Gábor klubelnök megszokott évzárója ezúttal sem maradt el. A klubelnök a FradiMédiának adott exkluzív interjúban értékelte a 2020-as esztendőt.

Kubatov Gábor azzal kezdte az évértékelését, hogy elmondta, 2020 rendhagyó volt, küzdelmes, de sikeres év is volt egyben. A Ferencvárosi Torna Club elnöke számításai szerint a legjelentősebb kiesés a jegybevételből származott. A szakember szerint 6 milliárd forinttól esett el a klub.

"Elvesztettünk önkormányzati és budapesti támogatásokat, amelyek az előző főpolgármester és ferencvárosi polgármester idején magától értetődőek voltak. Mi ebből sosem csináltunk nagy ügyet, de ennek a városnak és ennek a kerületnek a jó hírét visszük mindenhol. Sok tekintetben, nem csak sportszakmai tekintetben, de például a kirekesztés elleni küzdelemben is. Most azonban a főváros és a kerületi önkormányzat minden támogatását megvonta. Én ezt nagyon fájlalom, mert én mindig nyitott szívvel álltam ezekhez a dolgokhoz, mindig azt szerettem volna, ha ez nem kerül a vita középpontjába, de mégis ezt tették" - mondta Kubatov Gábor.

Az FTC-elnök hozzátette, éppen a napokban beszélt a kollégáival arról, mikor került bajba a Fradi. 

"A Ferencváros mindig azokban az időszakokban került bajba, amikor a szocialisták vagy a balliberálisok voltak kormányon.  Akkor ment tönkre a Fradi, akkor zárták ki az NBII-be."

"Látjuk a mostani önkormányzati választások után, hogy Egerben a vízilabda volt óriási bajban, ha az állam nem segít, akkor nem tudnak tovább lépni. Vagy Ózdon a futball, Érden pedig a kézilabda. Gyakorlatilag tönkre tették" - véli a szakember, aki szerint ezekről a dolgokról is őszintén kell beszélni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.