Aktuális

Nyolcvan rendőr csapott le a fosztogató bűnbandára

MTI

Létrehozva: 2021.01.05.

Forrás: MTI

Tehervagonokat fosztogató bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök hétfőn Cegléden és Budapesten, összehangolt akcióban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A ceglédi rendőrök 2019 tavasza óta nyomoztak tehervagonok fosztogatói ellen, akik közül korábban már elfogtak négy férfit.

Hétfőn hajnalban nyolcvan - Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Pest megyei, valamint budapesti -rendőr kilenc ceglédi és egy fővárosi helyszínen csapott le egyszerre. A rendőrség tájékoztatása szerint Ceglédről tíz, Budapestről pedig egy embert állítottak elő, ráadásul a fővárosban több lopott terméket is találtak két jármű rakterében.

Az előállított két nő és 9 férfi közül hét embert - egy 49 éves apát, valamint 21 éves és 23 éves fiait, továbbá egy 30, egy 28, egy 39 és egy 59 éves férfit - őrizetbe vettek, akiknek kezdeményezték letartóztatását. Hozzátették: a tizenegy gyanúsított közül csak egy, a lopott áruk eladásában részt vevő, szabadlábon védekező 41 éves nő tett érdemi vallomást.

A rendőrség szerint a banda tagjai 2019 elejétől a ceglédi, az albertirsai és a ferencvárosi vasútállomáson feltörték a várakozó tehervagonokat, a lopott áruk eladásával keresett több millió forintot pedig felélték.

A vagonokból nagy mennyiségű súrolószert, fertőtlenítőszert, de kerékpárokat is loptak, valamint a gyanúsítottak közül ketten decemberben elfogott társaikkal részt vettek abban a 2020 májusi ceglédi bűncselekményben, ahol több százezer forintot érő orvosi kötszereket zsákmányoltak.

Az elkövetők lakásán, tartózkodási helyén és gépkocsijaikban zálogjegyeket, nagy értékű televíziókat, okostelefonokat foglaltak le a rendőrök nagy mennyiségű dobozolt ruhanemű és egyéb termék - köztük egérpad, tolltartó, tollasütő, arclemosó kendő - mellett.

A hétfői akcióban az egyik helyszínen szabálytalan áramvételezést is észrevettek a rendőrök. A mérőeszköz kikerülésével okozott legalább ötvenezer forintos kár miatt külön büntetőeljárás indult - tették hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135493_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Ha valaki kiáll a béke mellett, akkor azt egyszerűen betiltják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713287110
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713287110
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte