Siketként született, és szinte semmit sem lát, ami miatt eleinte rengeteg elutasítással találkozott. A fiatal lány azonban mégsem adta fel az álmát, hogy gyógyíthasson.
Mellébeszélésektől hemzsegő főpolgármester-jelölti kampányt folytat az ellenzék, amelynek a jelöltjei tapasztalatlanok – mondta Tarlós István harmadik ciklusára készülő főpolgármester a Karc FM-nek adott rádióinterjúban.
Ismét elnöki megbízatást kapott pártjától Orbán Viktor miniszterelnök. A Fidesz tisztújító kongresszusáról másfél perces videó-összeállítást közölt Facebook-oldalán.
Só helyett véletlenül cukrot szórt a vajköpülő edénybe Dobos József inasa, gyakorlatilag neki köszönheti a híres krém megszületését. Így kezdett kísérletezni a tortával, amit aztán az elsők között kóstolt meg Sissi.
Pontosan egy évig áll az érlelőben, mire felszelik az ország legnagyobb sajtját. A Bors megnézhette, hogyan készül Hegedűs Imre sajtkészítőmester kezei alatt.
Jövőre szabadul Kaiser Ede. A móri mészárlás miatt tévesen elítélt férfi más rablási ügyei miatt 17 éve raboskodik. A Budapesti Fegyház és Börtönben a Borsnak hálával beszélt volt osztályfőnökéről, Istenes Lászlóról, aki mindig kiállt mellette.
A Fidesz kongresszus szemmel láthatóan jókedvében találta a miniszterelnököt. Sorra követték egymást beszédében a kongresszust többször is megnevettető poénok.
Megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak, például az, hogy "nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.