Soha nem jelentettek még annyi halottat a világjárvány hazai megjelenése óta Magyarországon, mint szerdán. A 311 elhunyt főleg annak tükrében megdöbbentő, hogy az új fertőzöttek száma nagyon alacsony, mindössze 1933. A virológus szerint a rekordszámú elhunyt legfőképpen a hosszú hétvége és az időjárás számlájára írható.
A vírus kezdetétől megfigyelhető, hogy egy hosszú hétvége, egy ünnep után mindig megnő a halálozási szám
– kezdte a Borsnak Rusvai Miklós.
– Az emberek ilyenkor ugyanis hajlamosak a szabályok megszegésére, azt gondolják, úgysem lesz baj, ha találkoznak másokkal, ha úgy beszélgetnek ismerőseikkel, rokonaikkal, hogy nincs rajtuk maszk. Emellett több laboratórium nem dolgozik munkaszüneti napokon, vélhetőleg a patológiai részlegeken az elhunytakból gyűjtött minták egy részének feldolgozása is az első munkanapokon történik meg több helyen. Emiatt eddig is egy rendszeres heti hullámzás volt megfigyelhető az elhunytak számában: mindig keddenként a legtöbb az elhunyt a hét napjai közül. Ez most szerdára tolódott, hiszen a hétfő is munkaszüneti nap volt, kedden történt a vizsgálat, ennek eredménye ma, szerdán került közlésre. Közben a hirtelen jött időjárás is megviseli a szervezetet, főleg a betegekét, ilyenkor mindig többen halnak meg, nem csak koronavírus idején.
A szakember arról is beszélt, hogy szerencsére már túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén, javulni fognak a számok. Sőt, azt is elmondta: úgy véli, június elején már teljesen szabadon, korlátozás nélkül élhetünk.
Már most fellélegezhetünk, túl vagyunk a nehezén
– folytatta.
– Persze továbbra is fontos a maszk viselése és a higiéniai szabályok betartása ahhoz, hogy június elejére teljes nyitás legyen!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.