Aktuális

Lakbérre sem volt pénze, mára azzal keres tízmilliókat, hogy kis péniszű férfiakat aláz – szexi fotók

Bors

2021. április 7. szerda 23:00

„Először nehezen hittem el, hogy lehet abból is pénzt csinálni, hogy másokat inzultálok, de meglepetésemre ez egy valóban létező fétis és szubkultúra.”

Paige Bauer azt állítja, hogy a nincs az OnlyFans nevű, előfizetésen alapuló közösségi oldal, akkor talán még mindig nyomorogna. A 30 éves alabamai modell tavaly februárban indította el a pikáns tartalmakat is szolgáltató oldalát, és már az első évben 1,3 millió dollárt (394 millió forintot) keresett. Hogy mivel?

Például azzal, hogy a kis péniszű férfiakat kérésükre megalázza, és ezért az ügyfelei hajlandóak alkalmanként hatezer forintot perkálni.

– Először nehezen hittem el, hogy lehet abból is pénzt csinálni, hogy másokat inzultálok, de meglepetésemre ez egy valóban létező fétis és szubkultúra. 

Így aztán kitanultam, hogy mikkel alázzam a péniszüket nekem mutogató férfiakat. Hívtam már a szerszámot a lábuk között koktélvirslinek, kiskukacnak, de még gyufaszálnak is.

– idézi a Daily Start Paige, akihez a legtöbb kliense azután érkezik, hogy a Google keresőjébe beírja: „small penis humilination” vagyik a „kis pénisz miatt való alázás”.

A modell naponta több mint 200 péniszfotót kénytelen végigmustrálni, ugyanakkor mivel ezért busásan ki is fizetik, így eléggé élvezi a helyzetét. Ugyanakkor a munkájának megvannak az árnyoldalai is. Van, hogy Paige egy nap 16 óránál is többet beszélget előfizetőivel.

19 éves korom óta egyedül élek, a semmiből jöttem, és semmim nem volt. Azért is rengeteget kellett szenvednem, hogy egyáltalán fedél legyen a fejem fölött. Most azonban minden eddiginél keményebben dolgozom, a saját szabályaim szerint.

A kemény munka pedig esetében valóban tud kemény lenni, hiszen általában reggel 7-től már az ágyban fekve is rendel és sokszor este 11 óráig értékeli a neki érkező péniszfotókat. A fáradozásnak pedig az eredménye sem maradt el, hiszen Paige az OnlyFansnek köszönhetően rendezte adósságait, kifizette autója hitelét és már egy földet is vásárolt, ahová majd építeni szeretne. Hogy kik tartják el?

Sok átlagos mérettel rendelkező férfi talál meg csak azért, hogy csúfoljam vagy kinevessem a farkukat. Mások valóban kicsi szerszámmal bírnak, és azt akarják, hogy arról meséljek nekik, hogy soha nem nyúlnék hozzájuk és hogy soha nem tudnának kielégíteni.

Nagyon sokan kapcsolatban vannak, esetleg házasok is. Néhány követőm havi több mint 1000 dollárt (303 ezer forintot) költ rám, hogy elkényeztessen. 

Paige Bauer „karrierjét” sokan támadják, köztük több családtagja vagy barátja is, ám a nő szerint a gyűlölőinek is köszönheti, hogy most ott tart, ahol, hiszen gyakorlatilag bármit megvehet és nem szabhatják meg neki azt sem, mit csináljon.

További cikkek

Havazás

Kiadták a riasztást: Ezeket a megyéket borítja be mindjárt a hó

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Ez is érdekelhet

kemma.hu

Busz akadt el a tatabányai halálos baleset helyszínénél

ripost.hu

Maga alá temeti a gyász a 7 éves újpesti fiú családját: „Életvidám gyerek volt”

origo.hu

Megállítottak egy autót a zalai rendőrök, őket is meglepte, mit találtak, amikor átnézték - fotók

feol.hu

Lezárták a 81-est Fehérvárcsurgónál, baleset miatt

origo.hu

21 nap alatt is leszokhat a dohányzásról

mindmegette.hu

A házi mindig jobb! Itt egy dupla menüsor hétvégére, és elfelejtheted a kajarendelést

vg.hu

Zacher Gábor: megnyerheti a koronavírus elleni csatát Csollány Szilveszter

metropol.hu

Sokkoló történetet osztott meg Merkely Béla: 70 napig küzdött életéért az oltásellenes apa – Videó!

mandiner.hu

Orbán Viktor: Küldetés teljesítve. Isten veled, Lajos bácsi!

life.hu

"Régen együtt sz***atok, most meg egymásra" - Kulcsár Edinát vécés képe miatt kezdik ki a kommentelők

origo.hu

Súlyos autóbalesetet okozott Arnold Schwarzenegger - fotók