Többen is bizonytalanok a Covid-oltással kapcsolatban. Vannak, akiket az újabb és újabb mutációk aggasztanak, mások a vakcina mellékhatásaitól tartanak, de olyanok is akadnak, akik a rövid fejlesztési idő miatt kételkednek az oltásban. A...
Az eddig is köztudott volt, hogy a december 5-én elhunyt Pécsi Ildikó a halála előtti években többször is megváltoztatta a végrendeletét. Azt azonban eddig senki nem tudta, hogy a Kossuth-és Jászai díjas színművésznő nem csak egy testamentumot...
Egyre több baljós jel utal arra: a 16 napja eltűnt Kiss Marianna már nincs az élők sorában. A kétgyermekes nő ruhái már előkerültek, volt élettársa házánál pedig rengeteg rendőr helyszínelt.
A Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári...
Tavaly április óta először több mint ezer halálos áldozata volt egy nap alatt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak. A brit egészségügyi minisztérium szerdán ismertetett adataiból kitűnik az is, hogy a tömeges szűrések kezdete óta...
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a büntetés súlyosítására irányuló fellebbezést annak az 50 éves nőnek az ügyében, akit aljas indokból, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházra ítéltek.
Újra előkerült annak a Kentucky állambeli gimnáziumi igazgatónak az esete, akit 2018-ban ítéltek el összesen 108 hónapnyi szabadságvesztésre, miután kiderült, hogy a diákjaitól elkobzott telefonokról leszedte a meztelen képeket, majd eladta...
Az Európai Bizottság szerdán feltételes forgalombahozatali engedélyt adott az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagának; ez a SARS-Cov-2 koronavírus által okozott betegség...
Jessie Cave 11 hetes kisfiát, Tennt be kellett vinni a kórházba, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje. A fiú jelenleg a színésznővel van a covid-osztályon, egy elkülönített szobában.
További hét férfi ellen indult eljárás a Budapest-Cegléd vasútvonalon közlekedő tehervonatok fosztogatása miatt, a Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatásukat - közölte a Pest megyei főügyész szerdán az MTI-vel.
2020 sikeres év volt a TV2 számára, hiszen teljes napon mind a három kiemelt korcsoportban – 18-59, 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is - a TV2 csatornát választotta a legtöbb néző, így megelőzte fő konkurensét, az RTL Klubot....
Gőzerővel zajlik az egészségügyben dolgozók oltása, már Győrfi Pál is megkapta a vakcina első adagját. A szóvivő jelenti, jól van, és az elmúlt 48 óra alatt semmilyen mellékhatást nem tapasztalt.
Megrázó felvételt tett közzé egy korábbi maszktagadó, aki túl későn, a kórházi ágyán, minden levegővételért megküzdve jött csak rá, milyen ostoba volt, amikor összeesküvés-elméletnek hitte a koronavírus-járványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.