Boldog gyermekkoráról és az USA-ba való távozásáról is beszélt a koronavírus elleni vakcina fejlesztője, akit sokan tartanak Nobel-díjra esélyesnek.
Az utóbbi időben rengeteget foglalkoztatta a VV Fanni-ügy B. Attilát. Érdeklődve figyelte, hogy a holttest eltüntetése mennyire megnehezíti a nyomozók munkáját. Aztán a férfi agyában megfogant az ördögi terv.
Olaszországban a kormány július 31-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzetet, miközben a halottak száma túllépte a 77 ezret, és több mint 326 ezer személyt oltottak már be az egészségügyi minisztérium...
Rátámadt egy farkas egy kelet-oroszországi gazdára és annak állataira. A férfinek nem volt ideje puskát ragadni, de ez sem gátolta meg: puszta kézzel gyűrte le a tomboló vadat.
A koronavírusnak a korábbinál sokkal fertőzőbb, az Egyesült Királyságban azonosított változatának két kockázatos gócára bukkantak Franciaországban, az egyikre Bretagne-ban, a másikra a fővárosi régióban - jelezte csütörtökön a francia...
Egy friss tanulmány szerint akár nyolc hónapra is védett lehet a visszafertőződéstől az, aki elkapta a koronavírust. A tudósok azonban figyelmeztetnek: az idő jóval kevesebb is lehet.
Örök barátot szereztek maguknak azok a budapesti mentősök, akikhez egy Mentési Ponton szokott oda egy rókaccsalád. A mentősök esetenként már vacsorával is készülnek új haverjaiknak.
Épp akkora, vagyis 6,3-as erősségű volt a legnagyobb magyarországi földrengés, mint aminek következményeit és utórengéseit most szomszédaink, a horvátok nyögik.
Csak fegyverropogással lehetett megállítani Brezóvölgyben azt a sofőrt, aki annyira be volt rúgva a volánnál, hogy azt sem vette észre, hogy a zsaruknak is nekiment.
Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, elsőként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.
Azonosították a koronavírus új, agresszív mutációját az olaszországi bresciai egyetem kutatói. Úgy vélik, hogy a vírus az angol mutációhoz hasonló, azonban már augusztus óta jelen lehet az országban.
A gazdaságvédelmi akcióterv a magyar gazdaságtörténelem valaha volt legnagyobb intézkedéscsomagja, a közvetett gazdaságpolitikai eszközöket, vagyis az adócsökkentéseket és a hitelmoratóriumot is számolva, a kormány intézkedései az...
Angol kutatók egy csoportja azt vizsgálta, hogy egyes emberek miért szenvednek hetekig, sőt akár hónapokig is a koronavírus tüneteitől, míg mások alig pár nap alatt túlesnek a fertőzésen. A vizsgálat végén kiderült, kik is számíthatnak...
Családok tucatjainak életét törte ketté az a földrengéssorozat, amely mai napig rengeti Horvátországot. A károsultak egy része mindenét elvesztette, ők egy szükségállapotokra kialakított sátortáborban húzzák meg magukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.