Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra....
Üzenetben köszönt el barátaitól a 15 éves fiú, akinek már nagyon hiányzott az iskola, ráadásul összeveszett a hozzá közel álló lánnyal is, ezért eldobta az életét.
Egy szöuli bíróság pénteki döntése értelmében Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek kártérítést kellene fizetnie egy dél-koreai állampolgárnak, akinek apját a koreai háború (1950-1953) idején elrabolták és Észak-Koreába hurcolták.
A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 16 év fegyházbüntetésre ítélte azt a nőt, aki kegyetlen módon végzett...
Még a Bajnokok is megilletődve húzták magukra a nemzeti mezt, mielőtt pályára léptek a világ legjobb exatlonistái, a mexikóiak ellen. A közös cél összehozta a pirosakat és a kékeket, mindenki a legjobb formáját hozta.
Brutális módon, ököllel vert össze egy nőt egy BMW bevadult sofőrje a XII. kerületben fényes nappal. Az asszony „bűne” mindössze annyi volt, hogy a verekedő sofőr túl lassúnak találta a tempóját.
Utasként ült be az autóba, de gyökeresen megváltoztatta a taxisofőr életét, aki csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte a támadást. A taxi vezetője elsőként a Metropolnak nyilatkozott az esetről.
A fiatal erotikus modell havonta eddig is több mint tíz millió forintnyi fontot keresett, de új termékének köszönhetően most ennél is jobban megszedheti magát.
Rusvai Miklós szerint a koronavírus-járvány a napokban tetőzik Magyarországon, a szennyvízzel kapcsolatos adatok azonban biztatóak és áprilisban csökkenésre számíthatunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.