Az Oscar-díjas színésznő és volt férje jogi csatározása egy újabb fejezethez érkezett. Angelina Jolie most több, mint 11 millió forintnyi összeget követel volt férjétől, Brad Pitt-től.
A modell tegnap ért haza Dominikai kiruccanásáról és lapunknak elárulta, hogy idén még mindenképp szeretne párjával elutazni Dubai-ba. Balogh Eleni párkapcsolatáról is mesélt, elárulta, hogy mindketten imádják a munkájukat és nehéz időt szakítani egymásra.
A humorista újra reflektorfénybe került, de ezúttal nem egy poén vagy botrányos szereplés miatt. Galla Miklós meghökkentő őszinteséggel beszélt arról, hogyan él mostanában, és mennyi pénzre lenne még szüksége ahhoz, hogy valóban nyugodtan hátradőlhessen.
Az idei Miss World Hungary győztese nemrég töltötte tizennyolcadik születésnapját, emellett pedig elárulta, hogy régen anorexiás volt, amit nehéz volt leküzdenie. Végvári Janka viszont most teljes erővel készülhet a Miss World világeseményre.
Képeken a L’art pour l’art Társulat két furcsa zsenije! Laár András és Galla Miklós között már régóta feszült a viszony – de most végre minden kiderül.
Tegnap este véget ért a TV2 párkapcsolati próbája, de sajnos csak egy pár szerelme élte túl a műsort. Időközben azonban úgy tűnt új szerelem is köttetett A Kísértés 2. évadában, a fiatalok mégis külön távoztak. Most kiderült, mi történt velük.
Ha a nézők azt hitték, hogy Márk lánykérése után már nem érheti őket nagyobb meglepetés, akkor nagyot tévedtek. A Kísértés utolsó részében egy újabb eljegyzésnek lehettek tanúi, ami még Kasza Tibit is meghatotta.
Véget ért a mindent eldöntő hajsza előtti utolsó versenynap is, melynek során hatalmas szerep jutott a szerencsének. Az anya-lánya páros és az olimpikonok párharcán dőlt el az Ázsia Expressz döntőjének sorsa. Ördög Nóra végül felbontotta a búcsúüzenetet rejtő borítékot…
Francia Raisa végre tiszta vizet öntött a pohárba. Selena Gomez vesedonorja reagált a pletykákra, miszerint a két híresség között megromlott a kapcsolat.
Kulcsár Edina és férje nagyobbik közös gyermeke, Amara májusban ünnepelte második születésnapját. G.w.M ma kislányával fotózkodott és egy aranyos vallomást tett gyermekének..
Bár a TV2 népszerű műsorában is számtalan izgalmas kalandban volt része, annál semmi sem izgalmasabb, mint amire most készül. Az Ázsia Expressz sztárja 44 évesen édesapa lesz, még az is lehet a születésnapján jön világra a kis Mikes.
Immár kétszeres apukának mondhatja magát Mórádi Zsolt. Az Exatlon jóképű bajnoka boldogan kürtölte világgá második kisfiának érkezését, megható közös fotót mutatott gyermekeiről.
Kevés műsor tudta annyira leuralni a streamingóriás felületét, mint a Szörnyeteg 3. évada. Azonban attól még, hogy valaminek a nézettsége az egeket karcolja, még nem biztos, hogy jóra is sikeredett. Így van ez a Netflix Ed Gein-sztorijával is, melynek éles kritikáit már a főszereplő sem hagyta szó nélkül.
Curtis és Judie szerdai távozásával kialakult a legjobb három páros mezőnye. Már csak egy játéknap, egy kieső pár és felvirrad az Ázsia Expressz döntőjének reggele. De vajon a csütörtöki adásban kik mellé szegődik útitársul Fortuna asszony, és kikről fordítja el a tekintetét?
Nagy volt a csend mostanában a celeb körül, a színfalak mögött azonban nagyon is zajlott az élet – a Sound királyfi újra szerelmes! Pumped Gabo most először árulta el, hogy hónapok óta boldog párkapcsolatban él, méghozzá egy olyan nővel, akit a múltból sodort elé a sors ismét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.