Durva balesetsorozat érte a leglúzerebb nőt

PUBLIKÁLÁS: 2013. május 24. 16:30
Egy kanadai asszonynak három alkalommal sikerült az, ami a legtöbb ember életében egyszer sem adatik meg. A nőn háromszor ment át saját kocsija egyetlen délelőtt leforgása alatt.
Bors

Bátran indulhat a leglúzerebb asszony címért az a kanadai nő, aki háromszor ütötte el magát autójával. Az Inquisitr információi szerint, az eddig meg nem nevezett asszony munkába indult mikor a bizarr balesetsorozat bekövetkezett.

Először parkolás után ment neki a kocsi, amit véletlenül rükvercbe tett. Az autó elkezdett hátrafelé gurulni, elütötte a tulajdonosát és átment a nő lában. Az asszony megpróbált gyorsan cselekedni és az elszabadult jármű nyomába eredt, feltépte az ajtót és megpróbált sebességet váltani, de elesett és a kocsi ismét átment rajta. Pár másodperccel később pedig megismételte ezt a mutatványt.

Ekkor már nem tudott felállni, így segítségért kezdett kiabálni. A környéken lakók értesítették a rendőrséget és a mentőket. Az autót végül a zsaruk állították meg, az asszony pedig súlyos lábsérülésekkel kórházba került.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.