Már csak árnyéka önmagának a kórházi ágyban fekvő csontsoványra fogyott Melissa, aki egykor Nagy-Britannia legkövérebb tinédzserének számított, amikor még arról álmodozott a jó kedvű, dús idomú lány, hogy lefogyjon. Azóta nemcsak...
Szása Bonyilova ukrán szépség lett a Playboy amerikai kiadásának májusi címlaplánya, és nem véletlenül. A lucki születésű modell 100 centiméteres mellbőséggel és emellett még formás idomokkal is dicsekedhet.
Négyen súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor két gépjármű belerohant egy 144-es számú BKV-buszba szombat reggel a XVI. kerületben. A járaton öt utas szenvedett baleset, de megsérült az egyik autóban ülő is. A szerencsétlenül...
Alig hogy megjelent a kormány magzatvédelmi plakátja, máris kiverte a biztosítékot. A nők védelmével foglalkozó Patent egyesület szerint nem tisztességes, hogy a nőkben bűntudatot keltenek. Attól tartanak, a kampány az abortusz szigorítását...
Kitűzte a bíróság Szebenyi István díjkitűzés miatt a Magyar Posta és az Országos Rendőr-főkapitányság ellen indított perét. A felperes egy pert már megnyert a herendi önkormányzat ellen, ott jogerősen kimondták: ő a móri nyomravezető.
Egy misztikus jegyzőkönyv körül forgott a Kulcsárügy tárgyalása. Az egyik vádlott ügyvédje szerint ez fordulatot hozna a brókerbotrányban. Csak egy levél bizonyítja, hogy létezik. Az ügyészség hallgat.
Százéves hidegrekord dőlt meg a fővárosban tegnap hajnalban, Ferihegyen –1,3 fokot mértek. Ha már most ilyen hideg van, mit hoznak a fagyosszentek? Dávid Mihály szerint éjszakai fagyokat.
Öt éven át ki sem mozdult szobájából Bin Laden. Még az abottabadi erőd emeleti erkélyére sem lépett ki soha – vallotta a pakisztáni rendőröknek a hétfőre virradóra kivégzett terroristavezér legfiatalabb felesége.
Orvosi világszenzáció lesz a most érettségiző Molnár Anna rákkimutató módszere. Jövő kedden a nemzetközi tudományos diákolimpiára Amerikába utazik, hogy tudásáról a kinti szakembereket is meggyőzze egy négymillió dollár összdíjazású versenyen.
Terhelő vallomást tett egy főhadnagy dr. Képíró Sándorra még 1948 októberében: Nagy János egy jugoszláv pópa meggyilkolása miatti felelősségre vonása során vallott a korábbi csendőr századosra.
Meggyilkolta édesapját egy 31 éves fiatalember Gyulán. H. Zoltán az 59 éves férfi holttestét a Fekete- Körösbe dobta, ám a horgászok megtalálták a testet.
A Bors szavazása szerint Alekosz nyeri a ValóVilágot. Családja azt jövendöli, hogy egy forintot sem lehet majd kiszedni belőle, ha valóban ő lesz a győztes.
Hollywoodi világsztár-nagykövettel erősít az Egyesült Államok, hogy utolérje a magyarországi gyermeknevelési színvonalat. Hazánk a fejlett országok listáján a középmezőnyben áll.
A Balatonhoz készül idén nyáron Ada két kisfiával, Bálinttal és Bencével. A nyaralásig ugyan még van egy kis idő, de a csinos műsorvezető már most el kezdett készülni a bikini-szezonra, hiszen az elmúlt hónapokban észrevétlenül felszaladt...
Két liter benzin árából száz kilométert fut Balogh Gábor autója. Õ maga alakította át Daihatsu Cuore-ját elektromos üzemelésűvé. Másfél millió forintja bánja, de azt mondja, megérte.
Hamarosan elkezdődik a legbrutálisabb autóvezető pere Szentpéterváron. A sofőr megvert egy anyát és három gyerekét, csak azért, mert a saját udvarukon sétálgattak.
Gyerekkoruk miatt nem büntethető az a három fiú, akik csütörtökön kiraboltak egy nyolcéves gyermeket egy pécsi iskola udvarán. Habár büntethetőségüket kizárja kiskoruk, a három gyerek ellen eljárás indult.
A takarítónő akadályozta meg, hogy a vendég a vécéülőkét magával vigye a szállodából, de minden ötödik vendégnek sikerül valami “szuvenírre” szert tennie. Külföldön mosható mikrochippel próbálják megtartani legalább a törölközőket.
Házi készítésű füstgránát robbant a Kossuth téren majd a Belügyminisztérium előtt is, ahol a fegyveres és rendvédelmi dolgozók tüntetnek. A demonstrációhoz csatlakoztak a Véderő tagjai is – tudta meg az Index.
Egy permszki kisfiú lesz a legfiatalabb apa Oroszországban, feltéve ha, és valószínűleg így lesz, egészséges gyermekkel ajándékozza meg a saját nővérkéje, aki maga is csupán 15.
Vilmos és szíve választottja Kate Middleton esküvője nem múlt el pikáns jelenet nélkül. Az interneten megjelent fotó, mely az első hitvesi csók előtt készült, a hercegi párt félreérthetetlen helyzetben ábrázolja.
Holtan találták a március 26-án eltűnt Viktoria Tyeszljukot Moszkva mellett. Az áldozat a Lukoil kőolajipari konszern egyik vezető menedzserének a 16 éves lánya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.