Rita: még egyszer látnom kell a lányom

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 01. 08:25
Ma utazik Londonba a meggyilkolt Kovács Alexandra édesanyja. Az asszonynak a Scotland Yard fizeti a repülőjegyét. Az elmúlt négy napban mintegy 270 ezer forint adomány gyűlt össze Londonban és idehaza az édesanya megsegítésére.
B. M.

Négy nap alatt közel 270 ezer forintot gyűjtöttek össze a meggyilkolt Kovács Alexandra temetésére a magyarok. – Az itthoni számlára idáig 115 ezer forint, a londoni PayPal számlára 458 font, azaz körülbelül 155 ezer forint gyűlt össze. Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatásokat – mondta a Borsnak a zalaegerszegi család barátja, Németh Attila, aki a felajánlott adományokat koordinálja.

Mint arról korábban lapunk beszámolt, a meggyilkolt Kovács Alexandra volt édesanyjának, Horváth Ritának a támasza. Az asszony nehéz körülmények között él, és azt sem tudja, hogyan fogja eltemettetni a lányát. Csak halott gyermeke hazaszállításának költségei rúgnának 2000 fontra, azaz megközelítőleg 700 ezer forintra, amelyet a létminimum alatt élő anyuka számára hatalmas összeg.

A Bors eközben úgy értesült, hogy akár már ma Londonba utazhat az édesanya. – Beszéltem a Scotland Yarddal, közölték, hogy a nyomozás most jutott el odáig, hogy száz százalékig azonosították Alexandrát – mondta Horváth Rita.

– Azt is elárulták, hogy a nyomozást vezetô pár napra kényszerszabadságra ment, mert annyira megviselte ez a brutális gyilkosság. Lélekben felkészültem rá, hogy megnézem a kislányom holttestét. Egyszer, utoljára mindenképpen látnom kell a lányomat. Szállásom a kinti magyaroknak köszönhetően lesz, és a londoni rendőrség fizeti a repülőjegyemet. Mindenkinek köszönöm, aki segít engem, nincsenek is szavak arra, mennyire hálás vagyok.

A lány meggyilkolásával gyanúsított Gy. Lászlót október 14-én állítják újra bíróság elé, addig őrizetben marad. 

Ha szeretne segíteni a családnak

A zalaegerszegi család barátja, Németh Attila koordinálja idehaza a gyászoló anya számára felajánlott adományokat. Aki segíteni szeretne a meggyilkolt Alexandra édesanyának, az a következő számlaszámra küldheti adományát: Erste Bank: 11991119-98436255-00000000 

Mivel Magyarországra drága az átutalási díj, ezért a család lehetővé tette a PayPal fizetést. Aki ezen keresztül tud segíteni Kovács Alexandra édesanyjának, a [email protected] e-mail címen teheti meg. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.