Aktuális

Tehetős vállalkozó veszi el Orbán Viktor lányát

Bors

2013. július 31. szerda 08:35

A 27 éves Tiborcz István közvilágítással foglalkozó kenyéradója – ahol igazgatósági tag – 2009-ben 8 milliós árbevételt produkált, tavaly már 3 milliárdot. Ő veszi el a miniszterelnök Ráhel nevű lányát szeptemberben.

Szerteágazó, jól menő vállalkozásokkal rendelkezik Tiborcz István családja. A 27 éves fiatalember veszi el szeptemberben Orbán Ráhelt, a miniszterelnök legidősebb lányát.

Tiborcz István a Közgép leányvállalatának, az E-OS Innovatív Zrt.-nek az igazgatósági tagja. Egyik testvére, Péter 2006-tól 2010-ig a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke volt, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai ­ta­nács­adója.

Az E-OS a települések közvilágításának korszerűsítésével foglalkozik. 2011-ben 750 milliós tendert nyertek Hódmezővásárhelyen, de dolgoznak ­Sió­fokon is. A cég az utóbbi években vett lendületet. Míg 2009-ben, a szocialista kormány időszakában 8 millió 424 ezer volt a nettó árbevételük, 2010-ben 686 millió, míg tavaly már 3 milliárd forint. 

157 hektár szántó

A földügyeket bolygató Ángyán József egykori államtitkár segítségével kapott nagyobb nyilvánosságot egy Kajászón tartott fórumon, hogy István testvére, Eszter tavaly 157 hektárnyi szántót nyert el húsz évre a Nemzeti Földalapkezelő bicskei állami földbérletpályázatán.

A vőlegény

István Szombathelyen született, jogot végzett, ügyvédi szakvizsgát tett. Hobbija a vadászat, egy vadászati társaság tagja is. Családja azonban Székesfehérvárhoz, üzletei révén pedig Orbán Viktor szülőfalujához, Felcsúthoz is köthető. Esküvőjükről a Blikk tegnapi száma adott hírt.

Bár az interneten korábban több közös képet is lehetett találni kettőjükrôl, tegnapra ezek eltűntek. A Közgazdasági Egyetemet végzett Orbán lányt hat éve ismerte meg Felcsúton. Egyik ismerősük szerint ­ki­egyen­sú­lyo­zott kapcsolatukban két kisebb, átmeneti hullámvölgy volt tapasztalható.

Szendvicsben táncol

Ráhelről és nagyobbik húgáról, Sáráról két hete jelent meg ártalmatlan videofelvétel, melyen négyesben, „szendvicsben” táncolnak Zamárdiban, a Balaton Sound rendezvényén, két fiúval. Ráhel partnere nem István, hanem annak egyik barátja volt, ám mint megtudtuk, a vőlegény néhány méterre állt tőlük.

Unokákra vágyik

A miniszterelnök 2009-ben beszélt először az udvarlókról. Akkor azt mondta, nem szereti őket, mert jönnek és elrabolják lányait, akiket ő nevelt és iskoláztatott. Hozzátette: majd ha lesznek unokák, akkor megbékél a helyzettel. Ráhel barátját különben remek embernek tartja.

Az esküvő helyszíne

A csabdi-tükröspusztai lovastanya és szabadidőpark 1997 óta a Tiborcz család tulajdona. A 90-es évekre lepusztult egykori gróf Pálffy-Daun-ura­dal­mat Tiborczék futtatták fel. A lankás dombok között 30 hektárnyi legelő, istállók, 80 fős fedett lovarda, a közelében panzió található szaunával, medencével.

 

Ki lesz a következő?
Politikuscsemeték, akik hamarosan eladósorba kerülhetnek.

Áder Borbála (25) Áder János köztársasági elnök legidősebb gyermeke. 1988-ban született. A csinos fiatal lány apjához hasonlóan jogi egyetemre járt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett.

Áder Orsolya (20) Az államfő középső lánya, 1993-ban született. Brüsszelben járt középiskolába, míg apja EP-képviselőként dolgozott. A művészetek iránt érdeklődik, korábban atletizált.

Semjén Emese (22) Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lánya. Az 1991-es születésű Emese három nyelven beszél, egy ideig Franciaországban is tanult.

Navracsics Adél (22) Navracsics Tibor közigazgatási miniszter legidősebb lányáról nem sok mindent lehet tudni. A politikus első házasságából született, 19 évvel idősebb húgánál.

Kövér Csenge (19) Kövér László házelnök legkisebb gyermeke, nemrég fejezte be a középiskolát. Ügyes kardvívó, tavaly az országos junior bajnokságon negyeddöntőig jutott. A világranglistán 220. helyen áll a juniorok között.

Bajnai Zsófia (18) Bajnai Gordon idősebbik lánya. Alig szerepel a nyilvánosság előtt, édesapját korábban Kispál és a Borz-koncertre, illetve a magyar–török válogatott focimeccsre kísérte el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066881_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő háborús bejelentés Lengyelországról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686031515
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064512_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Figyelmeztetést kapott mindenki, aki használ wifit: nagy veszélyben vagyunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067334_auto_resized.png
metropol.hu

Hihetetlen számok: ennyit keresett tavaly Majka, Kulcsár Edina és Kasza Tibi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067848_auto_resized.png
mandiner.hu

Katasztrófa: felrobbantották a Dnyeper gátját Noha Kahovkánál – több tucat ukrán város kerülhet víz alá (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686031515
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066443_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Döbbenet: az étrend is befolyásolhatta Suhajda Szilárd tragédiáját?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686031515
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686031515
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067094_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686031515
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát