A spanyol bíróság megkezdte Lianne Smith ügyének tárgyalását. A brit nő azért került a taláros testület elé, mert néhány nappal azután, hogy a párját kiskorúak elleni szexuális erőszak vádjával lecsukták, megölte a gyermekeit.
Több ezer daganatos betegnek adott és ad reményt Beata Bishop. A Londonban élő magyar pszichoterapeuta életében először magyar nyelven írt könyvet azoknak, akik gyógyulás után nem akarnak visszaesni.
Nagy Róbert elkészítette a Transformens BIKE-ot, vagyis a darabokra szétszedhető kerékpárt, ami egy táskában is elfér. Nem kell sehol otthagyni, így nem is lopják el. A súlya nincs öt kiló.
Victoria Best elmondta: szörnyűnek tűnhet, de nem az, ha valaki ébren van agyműtét közben. Sőt, igazából életmentő is lehet, ha operáció ideje alatt tudatánál van.
Kispest, Pestszenterzsébet és Újpest a legveszélyesebb kerület Budapesten – állítja statisztikai adatokból összeállított autólopási kockázati térképén az e-tanusitvany.org honlap.
A kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe az a német motoros, aki a járművével kedden autónak ütközött, majd egy kamion elgázolta Sükösd és Érsekcsanád között – számolt be az MTI.
Hoszni Mubarak él - közölte szerdára virradóra a volt egyiptomi elnök egyik ügyvédje és az országot irányító katonai tanács egyik illetékese, cáfolva az elítélt politikus haláláról szóló híreszteléseket.
Különös módját választotta a fegyelmezésnek egy kínai apa. A férfi már nem bírta hallgatni kislánya hisztijét, ezért hogy jobb belátásra bírja, kilógatta az ablakon.
Külföldi cégektől várja a kormány, hogy megtépázott renoméja helyreálljon a határokon túl. A tanácsadók 412 millió forintot kapnak ezért. Emellett itthon is egymilliárdot költenek kommunikációra. Külföldi cégektől várja a kormány,...
A három hónapos csecsemők egyike sem élte túl a balesetet. Vivien a kórházba szállítása után meghalt. A másik kicsi szerda délelőtt hunyt el a kórházban, hiába küzdöttek az életéért az orvosok.
3 éves kisfiú motorozott a legnagyobb csúcsforgalomban az autók között. Mire kiértek a rendőrök, a kínai kisfiú 5 kilométert haladt a műanyag kismotorján.
Las Vegas föld alatti arcát még a rendőrök sem igazán ismerik. Ide csak azok jönnek, akiknek már az utcai hajléktalan lét is kockázatos, és szeretnének eltűnni. De élve.
Nem mindennapi módon ünnepelte meg egy izraeli család gyermekük születését. A kicsit egy távirányítós autóba tették és úgy furikázták, de voltak táncosnők, dobosok és mini tűzijáték is. A netezők kiakadtak. A többség szerint ez...
Már egy éve siker a McWeddings szolgáltatás a hongkongi McDonald üzletekben. Az eddig drága esküvői vacsora alig a tizedébe kerül azoknak, akik a megszokott vacsorahelyek helyett a gyorséttermet választják.
A Fejér megyei pázmándi önkéntes tűzoltók mentették ki a Fordból azt a sérült nőt, aki az M7-es autópályán, Budapest felé haladva félrerántotta a kormányt, hogy elkerüljön egy még súlyosabb balesetet.
Ha egy nőn kitör a vásárlási láz, azt senki meg nem állíthatja – panaszkodnak a pasik. Ám most kiderült: egy pszichiátriai gyógyszer mellékhatásaként megszűnik a kényszeres cselekvés.
Szerelemféltés miatt vertek össze fiatalok egy 69 éves férfit. A támadók attól tartottak: az idős ember el akarja csábítani egyikük barátnőjét. A sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Rabláncon, négy titkosügynök gyűrűjében érkezett Kanadába Luka Rocco Magnotta, az a férfi, aki feldarabolt egy 33 éves kínai diákot, majd testrészeit kanadai pártoknak küldte el.
A misztika hívei úgy tartják, hogy sorsunk szorosan összefügg a számokkal, nevünk pedig kifejezetten meghatározza jellemünket és jövőnket. E nézet szerint, ha valaki nevet változtat, akkor sorsa is megváltozik. Nyerges Dóra numerológust...
Hosszabb ideje kereste már a rendőrség azt a férfit, aki vasárnap hajnalban életveszélyesen megsebesített egy fiatal nőt a főváros IX. kerületében. Az útonálló bandita korábban már követett el hasonló jellegű támadást.
Édes, kerek pofijú kisdedek rohangálnak a családi asztal körül. Milyen kedves jelenet. De vajon milyen indíttatásból dönt úgy néhány férfi, hogy több tucat gyermeket nemz? És tudja-e a 96 gyerekes apuka minden csemetéje nevét, kedvenc...
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy nő, akit Tatánál gázolt el a vonat, miután rosszul lett a síneken - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t kedden.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.