Döbbenet: Varga Norman visszavarrt karral verte a ketrecharcosokat

ketrecharcos
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 25. 12:30
Varga Norman életét egy tragédia változtatta meg pozitív irányba. A csepeli srác bal karját 16 éves korában levágta a villamos, ám a visszavarrt végtaggal többszörös ketrecharcos bajnok lett. Nem mellesleg alapító elnöke az ország egyik legismertebb ifjúsági szervezetének.
Gergály Judith

Hosszú utat tett meg 27 esztendôs korára Varga Norman. A csepeli srác 16 évesen csak a bulizásnak élt. A bokszolásban ígéretes karrier előtt állt, 2003 végén azonban örökre megváltozott az élete. A 2-es vil­lamos alá esett, és a szerelvény levágta a karját.

– A Boráros téren belénk kötött egy társaság. A vita odáig fajult, hogy egyikük az éppen érkező villamos alá lökött. A szerelvény több méteren keresztül húzott magával, beestem a sín és a peron közé, és a kerekek lemetszették a bal karomat – idézi fel az átélt borzalmakat Norman.

Kivérezve, sokkos állapot­-ban került kórházba, hajszálon múlt, hogy nem vérzett el. Egy orvoscsoport tizennégy órás mű­téttel visszavarrta a végtagot, de csupán öt százalék esélyt adtak, hogy használni is tudja.  – Öt centivel rövidebb lett a karom, mert a csont és a hús teljesen összeroncsolódott. Fémmel fogták össze. Pokoli fájdalmaim voltak. Két hét után csoda történt: meg tudtam mozdítani az ujjaimat. Szerencsére az idegpálya nem halt el. Idővel megtanultam újra használni ezt a karomat – mutatja. 

Műtétjét azóta is orvosi bravúrként emlegetik és oktatják. A gyógyulás hosszú volt, pánikbeteg lett. Ráadásul támadóját is felmentette a bíróság bizonyítottság hiányában. A fájdalmas kezelések és gyógytornák után mégis úgy döntött: nem sajnálja magát, kezébe veszi a sorsát és csak azért is teljes értékű ember lesz. Újra sportolni kezdett.

– Futottam, judózni kezdtem, és bizonyítani akartam ketrecharcosként is. A túlélés volt a cél. Az hajtott, hogy a balesetkor legyőztek, és ezt többé nem hagyhatom. Kilenc versenyt nyertem meg, egészséges sportolók ellen – mondja az exketrecharcos.

Négy éve létrehozta a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesületet. Azóta ez a mindene, az életét tette fel a fia­talok segítésére. Ez lett a küldetése. – Programokat és előadásokat tartunk. Nagy ereje van, ha a diákoknak elmesélem, milyen rossz gyerek voltam, majd megmutatom a karomat. Még a legvagányabb srácok is csendben maradnak az előadásaimon.

Két éve nyolc országon keresztül elfutott Londonig, hogy ezzel is példát mutasson a fiataloknak. Két hónapon át sátorban aludt, 1800 kilométert tett meg. Norman 27 évesen megállíthatatlan: egyszerre ifjúsági referens, egyesületi elnök, fiatal vállalkozó, sportember, mentor és motivációs előadó.  – Új esélyt kaptam az élet­-től, amit meg is ragadtam. Most én támogatom a rászorulókat.

A legfontosabb célom, hogy kormányzati és társadalmi szinten is sokkal komolyabban vegyék az ifjúságügyet – mondja határozottan.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.