CSI helyszínelő lett a szexi Reginából

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 25. 12:00
Bordi Regina sikert aratott a világ egyik legnagyobb modellversenyén, a TropicBeautyn. A magyar szupermodell nemcsak szépségével került a kamerák kereszttüzébe, CSI-helyszínelőként is kiválóan debütált Las Vegasban.
Huszti Zoltán

– Nem indult túl szerencsésen Bordi Regina Las Vegas-i útja, mivel már a repülőtéren elkavarták a bőröndjeit. A magyar lány a TropicBeauty szupermodell versenyre utazott. – A hatnapos versenyre kicsit előbb repültem ki, hogy regenerálódni tudjak, de pihenés helyett az elveszett bőröndjeim után rohangálhattam. A csomagjaim végül három nap múltán jöttek meg – mesélte a Borsnak Regina.

Száz lány indult a versenyen, amit végül Miss Jacksonville, Florida nyert, de a magyar lány sem volt szomorú, mert rengeteg élménnyel jött haza.  – A verseny során részt vettünk CSI-helyszínelésen is, ahol én egy perui, egy brazil és egy New York-i lánnyal voltam egy csapatban. A helyszínelés során egy gyilkosságot kellett felderítenünk. Elküldtek minket, hogy nézzük meg a helyszínt, ahol össze kellett gyűjtenünk a feltárható és árulkodó nyomokat.

Majd sorra ellátogattunk mindenféle laborokba, ahol DNS-mintát vettünk, ujjlenyomatot azonosítottunk és még egyéb bűnjeleket. A nyomozás olyan jól sikerült, hogy fényt derítettünk arra, hogy az áldozat bátyja volt a tettes, akit el is kaptunk, így egy CSI-diplomával távozhattunk.

Amerre jártak, mindenhol hatalmas LED-kivetítőkön mutatták meg a lányokat, és autogramkérők árasztották el őket.  – A zsűri tagja volt Marcus Shirock amerikai színész is, aki a most debütáló Hercules Reborn című filmben Cyrust, az egyik főszereplőt alakítja. Nagy sikert aratott a kalocsai hímzéses ruhám, amit direkt erre az alkalomra készítettek nekem. Azóta folyamatosan kapom a megkereséseket  modellügynökségektől – mesélte Regina.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.