Másfél év után szabadult a szomáliai kalózok fogságából egy olasz-dél-afrikai állampolgársággal rendelkező házaspár. Rokonaik lemondtak róluk, úgy hitték, már rég halottak.
Gimibe járnak a lányaim, eddig mindig jó jegyeket hoztak. Idén a nagyobbiknak több tárgyból is kettese lesz. Már megmondtuk neki, hogy büntetésből nem jöhet velünk nyaralni, de nem igazán hatotta meg. Pedig még csak 12 éves. Mi lesz így később?
Kínai fiatalok azt hitték, hogy egy új gombafajtára leltek, pedig csak egy valaki régen elásott művagináját találták meg a föld alá temetve. A felfedezésről egy helyi adó is beszámolt, de miután rájöttek az óriási bakira, elnézést...
Megtalálta a gazdasági válságra a megoldást egy közgazdász, legalábbis ő ezt állítja. Paul Krugman szerint nagyon egyszerű a helyzet, például az Egyesült Államok gazdasági problémáit megoldaná, ha egy idegen faj inváziójára készülne.
Inkei Bence a Quart.hu – az Origo zenei rovata - felelős szerkesztője, illetve a Népi papa és a Haverok együttes frontembere. Az idei Könyvhétre jelent meg a L'Harmattan Kiadó gondozásában első regénye a Mirelit, amely egy szakítás utáni...
Egy szigonypuska szúrta keresztül egy tizenhat éves fiú fejét, aki csodával határos módon megúszta a tragédiát. A fegyvert barátja sütötte el horgászás közben.
Egy 11 hónapos indiai testvérpárt hagytak magukra szüleik. A gyerekektől azért szabadultak meg, mert a kislányoknak közös májuk és szívük volt, mellkasuk teljesen össze volt nőve.
Tommy Gunnak három hónapjába telt, mire elkészült a gépesített műemlékkel. A brit művész munkáját a nyári napforduló estéjén, azaz a mai nap végén avatják fel.
Bár a magyarok pénzügyi ismeretei átlag felettiek, a legtöbben mégis a bankban tartják megtakarításaikat, és még csak nem is váltanak, ha jobb ajánlatot kapnak.
Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és...
Nem kis feltűnést keltett az angol kikötőváros, Wells tengerpartján az a fóka, amelyik egy gazdátlan gumicsónak fedélzetén sütkérezett. Az állatot egyáltalán nem zavarta, hogy a partról fotózzzák, sőt mosolyogva nézett bele a kamerába.
Ágyban tölti július 5-ei, 80. születésnapját Horn Gyula. Párttársai egy kétszáz fős fogadáson, ám nélküle ünneplik őt. A volt kormányfőt családja képviseli majd a köszöntésen.
Őrjöngve ugrott nevelőnőjének a 14 esztendős Adorján a kunfehértói gyermekotthonban. A kamasz megtámadta Ildikót, agresszíven üvöltözött a felnőttel, el akarta lökni, végül egy virágcserepet vágott volna hozzá, amikor lefogták a többiek.
Wesley Warren Jr. nem viselhet normál nadrágot, ugyanis herezacskója mintegy 45 kilós terhet kell cipeljen. A 47 éves férfi kálváriája három évvel ezelőtt kezdődött, amikor a herezacskó elephantiasis első tünetei megjelentek.
A Debreceni Ítélőtábla három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás üzletembert, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját.
Miután meghallgatta a szemtanúkat, Bán István fejében összeállt a kép a szörnyű éjszakáról, amikor úgy megverték a fiát, hogy belehalt. A rendőrség még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Hamis vád miatt és kártérítésért is perelheti E. Zsanettet az öt rendőr, akiket tegnap jogerősen felmentettek. Nehezményezik: a bíróság azt nem mondta ki, hogy bűncselekmény nem történt.
Vivien után a másik baba, Veronika is belehalt sérüléseibe. Az érdiek úgy vélik, az önkormányzat a hibás, mert a keskeny, hiányos járdák miatt kényszerültek le a szülők az úttestre. T. Mészáros András polgármester nem érzi úgy,...
13 ezer dollárba kerül a világ legdrágább hidratáló kréme. A kifejlesztő japán cég szóvivője szerint biztosak benne, hogy lesz kereslet a világ legdrágább hidratáló krémére.
Nagyon félt a felnőttektől, egy szót sem beszélt és fogalma sem volt, mit kezdjen a játékokkal az a 2 éves orosz kisfiú, akit az anyja kecskékkel neveltetett.
Három nappal a választások után végül megszületett a döntés a koalícióról: lesz kormány Görögországban. A kabinetben a konzervatív Új Demokrácia, a szocialista Paszok és a Demokratikus Bal kap helyet.
Ecuador londoni követségén reggelizett, jól van és tovább menekül Quitóba Julian Assange. A Wikileaks alapítója csak így tudja elkerülni, hogy ne adják ki Svédországnak.
Az volt egy brit nő célkitűzése, hogy tökéletes menyasszony legyen. Ez össze is jött neki, hiszen bombasztikus ara volt, de a fogyókúra megszállottja lett. Majdnem belehalt és a férjét is elvesztette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.