Egy hete nem találják Bonherbe Szilviát, azt a magyar származású francia nőt, aki múlt héten kedden tűnt el Pesthidegkútról. Elvitte a gyereket az iskolába, utána nyoma veszett. A kétgyermekes édesanyát a rendőrség mellett civilek is kutatják: van, aki az interneten tesz közzé felhívást, többen pedig csoportokba szerveződve kutatnak Szilvia után. Látták a szentendrei HÉV-en, a Római- parton, de a főváros szívéből is jöttek bejelentések.
– Épp most ellenőriztük a térfigyelő kamera felvételeit a Fővárosi Csatornázási Műveknél, miután egy nyilvános vécé személyzete felismerni vélte Szilvit a Városligetnél. De akit láttak, az nem a feleségem volt. Sajnos – mondta el Laurent Bonherbe, az eltűnt nő férje a Borsnak, kiemelve: soha nem gondolta volna, hogy ilyen sokan lesznek a segítségére és ennyi támogatást kap. – Ez ad egy kis reményt ebben a kiszolgáltatott helyzetben.
Az egy dolog, hogy én a végkimerülés szélén állok, és minden percben azon jár az agyam, hol lehet Szilvi. De a gyerekek rosszabbul élik meg. Nem tudom, hogy mi lesz – vallotta be a férfi, aki mindezek ellenére a gyermekei előtt próbálja erősen tartani magát. Mint Laurent Bonherbe a Borsnak elmondta: Szilvia pszichiátriai beteg, súlyos depresszióval kezelik. Utólag derült ki, hogy mielőtt eltűnt, nem vette be a gyógyszerét.
– Nem kívánom senkinek, hogy hasonlót éljen át. Rengetegen hívnak, de mindről kiderült, hogy tévedés. Bízom benne, hogy előbb-utóbb megtaláljuk – sóhajtott Laurent, akinek Milla nevű kislánya hétfőn este rajzot készített édesanyjáról. Borzasztóan hiányzik neki és a testvérének is.
Nyomoz a rendőrség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitánysága közigazgatási hatósági eljárás keretében keresi a 37 esztendős Szilviát. A pontos személyleírása: körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú. Szeme színe zöldes-sárga, haja vállközépig érő, egyenes szálú, világosbarna színű.
Eltűnésekor fehér színű felsőt, kék színű virágmintás farmernadrágot és fehér színű teniszcipőt viselt. Tört fehér színű táska volt nála. Aki látja, hívja a 06-1-346-18-00-ás telefonszámot, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát, esetleg a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.